Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Egyedi kialakítású, nagyméretű oldaltálca a Fox Matrix kínálatából! Ideális társfelszerelés versenyládákhoz, illetve moduláris lábbal rendelkező fotelekhez. A Matrix kiegészítőihez hasonlóan, ezen a tartozékon is praktikus 3D rögzítések vannak mindenhol, ezáltal kompatibilis a 25, 30 és 36 mm-es kerek lábakkal is, emellett két teleszkópos, 25 mm-es támasztólábbal is rendelkezik. Különlegessége, hogy a tálca része szét- és összehúzható. Széthúzott állapotban középen egy egybefüggő lap felület válik szabaddá, amin ideális pl. előkék kötéséhez, mert nem tudnak leesni róla az apróbb horgok, forgók, stopperek sem! Tekintélyes méretéből adódóan több etetőanyag-csalis tálka is tárolható rajta.
A Matrix Oldaltálca XL főbb jellemzői:
- Minimum méret: 52 x 53 cm
- Teljesen kihúzott méret: 52cm x 81 cm
- Könnyű, alumínium kialakítás
- 2x teleszkópos 25 mm-es támasztó lábbal
- 3D illesztések az összes lábon – illeszkedik a 25 mm, 30 mm és 36 mm-es kerek lábakra
- Extra nagy kihúzható tálca, melyen akár 12 db 1,87 literes csalis doboz is elfér
- Perforált hálóval
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egyedi kialakítású, nagyméretű oldaltálca a Fox Matrix kínálatából! Ideális társfelszerelés versenyládákhoz, illetve moduláris lábbal rendelkező fotelekhez. A Matrix kiegészítőihez hasonlóan, ezen a tartozékon is praktikus 3D rögzítések vannak mindenhol, ezáltal kompatibilis a 25, 30 és 36 mm-es kerek lábakkal is, emellett két teleszkópos, 25 mm-es támasztólábbal is rendelkezik. Különlegessége, hogy a tálca része szét- és összehúzható. Széthúzott állapotban középen egy egybefüggő lap felület válik szabaddá, amin ideális pl. előkék kötéséhez, mert nem tudnak leesni róla az apróbb horgok, forgók, stopperek sem! Tekintélyes méretéből adódóan több etetőanyag-csalis tálka is tárolható rajta.
A Matrix Oldaltálca XL főbb jellemzői:
- Minimum méret: 52 x 53 cm
- Teljesen kihúzott méret: 52cm x 81 cm
- Könnyű, alumínium kialakítás
- 2x teleszkópos 25 mm-es támasztó lábbal
- 3D illesztések az összes lábon – illeszkedik a 25 mm, 30 mm és 36 mm-es kerek lábakra
- Extra nagy kihúzható tálca, melyen akár 12 db 1,87 literes csalis doboz is elfér
- Perforált hálóval
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.