Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ez a top szet tartó12 tartalék bot tárolásához alkalmas. Hatszög alakú EVA anyagból készült, mely megóvja a top szetteket a sérülésektől, valamint kialakításának köszönhetően a szél sem tudja kirántani a bottagokat. Ez az adapter kompatibilis a MATRIX oldaltálcákkal, és számos rögzítési módban felhelyezhető, ezzel elősegítve a horgászat zavartalanságát. Oldalirányba is növelhető a mérete (60 cm-82 cm). Gyorszáras rögzítéssel és gyorsmenetes betéttel rendelkezik, így egy mozdulattal felhelyezhető, és levehető. Illeszkedik a 25 mm, 30 mm és 36 mm-es kerek lábakra egyaránt.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a top szet tartó12 tartalék bot tárolásához alkalmas. Hatszög alakú EVA anyagból készült, mely megóvja a top szetteket a sérülésektől, valamint kialakításának köszönhetően a szél sem tudja kirántani a bottagokat. Ez az adapter kompatibilis a MATRIX oldaltálcákkal, és számos rögzítési módban felhelyezhető, ezzel elősegítve a horgászat zavartalanságát. Oldalirányba is növelhető a mérete (60 cm-82 cm). Gyorszáras rögzítéssel és gyorsmenetes betéttel rendelkezik, így egy mozdulattal felhelyezhető, és levehető. Illeszkedik a 25 mm, 30 mm és 36 mm-es kerek lábakra egyaránt.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.