Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Ez a kiegészítő nem más, mint egy kézmosó víz vagy csali tárolására szolgáló praktikus, kis helyet foglaló edényke. Az edényhez természetesen tartozik egy méretben passzoló tartókeret is, amely segítségével fotel vagy versenyláda lábon rögzíthető, így mindig a kezünk ügyében lehet. Külön lábrögzítő adapterekkel szállítjuk, így minden típusú lábhoz kompatibilis.
Az edény extra erős, törésálló műanyagból készült, átmérője: 25 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a kiegészítő nem más, mint egy kézmosó víz vagy csali tárolására szolgáló praktikus, kis helyet foglaló edényke. Az edényhez természetesen tartozik egy méretben passzoló tartókeret is, amely segítségével fotel vagy versenyláda lábon rögzíthető, így mindig a kezünk ügyében lehet. Külön lábrögzítő adapterekkel szállítjuk, így minden típusú lábhoz kompatibilis.
Az edény extra erős, törésálló műanyagból készült, átmérője: 25 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.