Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
A Black King Kong Nemesis Extra széles ívű offset horog a plasztik csalis horgászatokon lehet nagy segítség. Különleges íve biztosítja, hogy a vastagabb húsú csalik használata esetén is tökéletes legyen az akadás.
Kifejezetten javasoljuk Dingerek és Swimbaitek használatához, sőt a Texas-rig igényli is ezt a horgot, ugyanis a horog extra széles kivitelű, ami biztosítja, hogy elegendő hely legyen a szár és a hegy között a horog megfelelő beállításának megkönnyítése érdekében. Az ilyen nagy öblű horgoknak extra erős a „húsuk”, mert a nagyobb erőkar miatt fokozott terhelés nehezedik a horgok szárára. Ugyanakkor e horgok kecsesek, közepesen könnyűek, így nem nehezítik el a csalit.
A BKK él- és hegykiképzése új fogalmat teremtett, ezeket nevezzük „ragadós” horognak. Ha csak a tűhegyes horoghegy elé vagy mellé teszel bármit, akkor is beleáll. A tökéletes akadás érdekében kapott egy Super Slide bevonatott, ami a súrlódási ellenállás csökkentésével segíti az akasztást!
A kínálatban elérhető 2/0, 3/0, 4/0 és 5/0-s méretekben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Black King Kong Nemesis Extra széles ívű offset horog a plasztik csalis horgászatokon lehet nagy segítség. Különleges íve biztosítja, hogy a vastagabb húsú csalik használata esetén is tökéletes legyen az akadás.
Kifejezetten javasoljuk Dingerek és Swimbaitek használatához, sőt a Texas-rig igényli is ezt a horgot, ugyanis a horog extra széles kivitelű, ami biztosítja, hogy elegendő hely legyen a szár és a hegy között a horog megfelelő beállításának megkönnyítése érdekében. Az ilyen nagy öblű horgoknak extra erős a „húsuk”, mert a nagyobb erőkar miatt fokozott terhelés nehezedik a horgok szárára. Ugyanakkor e horgok kecsesek, közepesen könnyűek, így nem nehezítik el a csalit.
A BKK él- és hegykiképzése új fogalmat teremtett, ezeket nevezzük „ragadós” horognak. Ha csak a tűhegyes horoghegy elé vagy mellé teszel bármit, akkor is beleáll. A tökéletes akadás érdekében kapott egy Super Slide bevonatott, ami a súrlódási ellenállás csökkentésével segíti az akasztást!
A kínálatban elérhető 2/0, 3/0, 4/0 és 5/0-s méretekben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.