Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A teste nyújtott formájú, inkább a twisterek testéhez hasonlít, ám attól picit ducibb. Sűrű, vékony bordázattal rendelkezik, amely szintén fogósabbá tudja tenni, a célhal pedig szinte bármilyen ragadozó lehet. A farok korong ovális alakú, ami miatt nem tudja túlveretni magát, így az állóvizek mellett a gyorsabb folyású vizekben is eredményesen alkalmazható. A hátán található bevágás segít elrejteni az Offset horgokat, amely így kapás esetén azonnal tud akadni a legkeményebb ragadozó szájban is... Rendkívül fogós színekben kapható, melyek mindegyikére jellemző a flitterezettség. Ez nagymértékben növeli a fogósságot, hasonlóan a sóssága is kiemeli a többi plasztik csali közül. A legfogósabbá pedig ízesítése teszi, ami egy speciális természetes, és „Attack” aroma keveréke. Ezek a tulajdonságok emelik napjaink egyik legfogósabb plasztik csalijává az L&K Kicket!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A teste nyújtott formájú, inkább a twisterek testéhez hasonlít, ám attól picit ducibb. Sűrű, vékony bordázattal rendelkezik, amely szintén fogósabbá tudja tenni, a célhal pedig szinte bármilyen ragadozó lehet. A farok korong ovális alakú, ami miatt nem tudja túlveretni magát, így az állóvizek mellett a gyorsabb folyású vizekben is eredményesen alkalmazható. A hátán található bevágás segít elrejteni az Offset horgokat, amely így kapás esetén azonnal tud akadni a legkeményebb ragadozó szájban is... Rendkívül fogós színekben kapható, melyek mindegyikére jellemző a flitterezettség. Ez nagymértékben növeli a fogósságot, hasonlóan a sóssága is kiemeli a többi plasztik csali közül. A legfogósabbá pedig ízesítése teszi, ami egy speciális természetes, és „Attack” aroma keveréke. Ezek a tulajdonságok emelik napjaink egyik legfogósabb plasztik csalijává az L&K Kicket!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.