Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Sokan kérték tőlünk, hogy készítsünk kedvező árú, nagy kiszerelésű etetőanyagot is, mert gyakorta komoly mennyiséget kell beszórni például folyóvízen vagy nagy tavakon, ahol nagy mennyiségű etetéssel lehet a halakat a horgászhelyre csalni és megtartani. Azt pedig csak kevesen tehetik meg, hogy a jó minőségű, de drágább etetőanyagokból szórjanak be sok-sok kilót. A BÁZIS MIX tagjai jó alapot nyújtanak más etetőanyagokkal, aromákkal, adalékanyagokkal való keveréshez is. Eredményesen használhatók a ponty, amur, keszegfélék, kárász és a márna horgászata során is, legyen szó bármilyen módszerről. Ha néhány szóban kellene jellemezni ezt a családot, akkor a következőket lehetne mondani: gazdaságos megoldás és jó fogás!
Ezzel az újdonsággal immár 6 népszerű ízesítésben kapható: Scobar, Mézes Ponty, Epres Ponty, Folyóvízi Alap, Pörkölt Magvak és a Fokhagymás Hal, amely a pontyok és amurok kedvence!
A Haldorádó Bázis Mix - Scobar egy élénk piros színű, közepesen durva őrlésű, különleges ízvilágú etetőanyag, amit kifejezetten folyóvízre, a paduc és a márna horgászatához fejlesztettünk. Sokan tudják, hogy a legfogósabb márnacsalik a sajtos ízek. Legyen szó bármilyen rafinált, kitanult márnáról, ennek nem tud ellenállni, valamint a paduc is kedveli ezt a vonalat, így hát ez képezi az etetőanyag alapját. Ehhez kevertünk hozzá két másik, karakteres ízvilágot, melyekkel kissé savanykás, illetve édes fűszeres jellege lett. Ezek arányát sok-sok horgászat csiszolta tökéletesre hazánk, valamint a környező országok folyóvizein.
Tipp: Ajánljuk hozzá az Aroma Tuning Scobar / Paduc, Márna adalékunkat! Ezzel a sűrű, tömény folyékony aromával nagyságrendileg megnövelhetjük az etetőanyagunk csalogató hatását, hiszen a folyóvíz sodrását kihasználva iránymutatásul szolgál a halaknak, egyenesen a csalinkig!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.