Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Haldorádó Aroma Tuning folyékony aromákkal akár többszörösére növelhetjük etetőanyagunk csalogatóhatását, de rendkívül jó a széttört és főtt (áztatott) magvak, sőt a pelletek aromásítására is. Egyetlen flakon aroma akár 5-10 kg etetőanyag megízesítésére és aromásítására elegendő.
Alkalmazása roppant széleskörű, de leggyakrabban száraz etetőanyagra, kukoricapogácsára, vagy a bekeveréshez szükséges vízhez öntve kerül felhasználásra. Készíthetünk vele túlaromásított, etetőkosárba szánt keveréket is. Ekkor kis mennyiségben is meghökkentő lesz a csalogatóhatása!
A rendkívül tömény aroma alapját 100%-ban a gyümölcscukor szirup adja, ami kiváló hordozóanyagnak bizonyult a próbahorgászatok során. Az édes szirup kifejezetten jól harmonizál a hozzákevert tömény aroma alkotóelemeivel. Az aroma a hideg és felmelegedő vízben egyaránt megállja a helyét. Hőmérséklettől függetlenül rendkívül jól keveredik a vízben. Természetesen minél melegebb a víz, annál gyorsabb ez a keveredés, de szemben az olajos aromákkal, ez hideg víz esetében sem „ugrik” össze, ugyanolyan hatékonysággal dolgozik.
Immár 13 különböző ízben érhető el: Nagy Ponty, Nagy Amur, Nagy Dévér, Vörös Démon, Tenger Kincse, Mézes Pálinka, Sajtos Bajszos, Fűszeres Hal, Magyar Betyár, Édes Ananász, Vad Ponty, Vad Szilva, illetve az új folyóvízi finomság, a Scobar!
A Haldorádó Aroma Tuning Sajtos Bajszos aranysárga színű, sűrű, tömény sajtszagú aroma. Sokan tudják, hogy a legfogósabb márnacsalik a sajtos ízvilágúak. Legyen szó bármilyen rafinált, kitanult márnáról, ennek nem tud ellenállni. Ezzel az aromával nagyságrendileg megnövelhetjük az etetőanyagunk csalogató hatását, hiszen a folyóvíz sodrását kihasználva iránymutatásul szolgál a vad harcos halnak egyenesen a csalinkig. Leghatékonyabb alkalmazási módja, ha közvetlenül az etetőanyaghoz adagoljuk, de a teszthorgászataink során kiváló eredményeket adott akkor is, amikor hagyományos csemegekukoricát áztattunk bele a horgászatot megelőző napon. Ilyenkor a puha csemegekukorica magába szívta az értékes aromát és sokáig áradozott az emberi orr számára kellemesnek épp nem mindig nevezhető sajtos aromától. Kiváló csalizási mód, ha az előre beáztatott csemegekukorica mellé a horogra tűzünk pár szem csontkukacot, amit szintén a bemártunk a horoggal az aromába. Ilyenkor egy olyan csábító falat jön létre, ami árasztja magából a sajt aromát, ugyanakkor a csontiknak köszönhetően mozgolódik a fenéken. Ha a márna megtalálja, olyan erővel ragadja majd meg a csalinkat, hogy győzzük tartani a botot!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.