Pergető történetek 32. rész – Süllők bűvöletében II.

Pergető történetek 32. rész – Süllők bűvöletében II.

Evés közben jön meg az étvágy, tartja a mondás… Én is így jártam ezzel. Bármennyire is nehéz volt a tavi süllőzés, gondolkodás nélkül indultam vissza, amint lehetőségem nyílt rá!

A történethez hozzá tartozik, hogy a megbeszélt napról a pecát el kellett halasztani, ugyanis masszív eső volt kilátásban, és nem sok kedvünk volt bőrig ázni. Persze vannak olyanok, akik azt mondják, menni kell, eső nem lehet akadály… Hát, én úgy vagyok ezzel, hogy novemberben már nem szaladok bele az esős napba, bármennyire is fullos a ruházatom az ilyen esetekre is. Mindenestre készítettem egy pár drónos képet a hajnali szivárványról, aztán visszamentem a meleg szobába kötekedni.

Kora reggeli szivárvány
Szép látvány volt, a teljes ívről már lemaradtam, mire felértem a drónnal, de így is szép
A másik oldalon már szakadt az eső
Nemsokára oda is ért a masszív zuhé
Átkötöttem a legutóbb szétnyílt kapcsot egy biztonsági kapocsra
FG is újrakötve
Szép fonat
Jó páros az Owner Kizuna 8 szálas fonott és a Sufix Fluorocarbon. A PE 0.6-os (0,10 mm-es) zsinórhoz 40-es, míg a PE 0.8-hoz 50-es fluorocarbont kötöttem
Egy jel, hogy ez nem a te napod…
Ezt érdemes megnézni, hogy miért kell erős kapocs!
Mondjuk, jó lenne tudni, hogy lehet könnyen kinyitni
A macskusz is akar jönni? :D
Na, indulás!
Nincs az a nagy meleg – mindössze 5 fok
A napfelkelte már a vízen talált minket
Gyerünk Zoli, kergessük a halakat!
Szép reggel, vajon lesz hal?
Nem hittem a kezemnek, már az első dobásra kapásom volt!
Bejártuk a tavat megint
Aztán nekiálltam reggelizni. Zoli azt mondta, addig nem eszik, ameddig nem fog halat!
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar ehet
Már jött is a süllő kifelé
Zoli mosolyoghatott ezzel a termetes süllővel
Portré
Szemtől szemben
Megérdemelt reggeli
Előző nap mások használták a csónakot, itt maradt egy gumihaluk :D
Madártávlatból a Reed Carp Lake
Nádasok közötti öblöket dobáltuk
Zoli ismét felkiáltott: MEGVAN!!!
Szép süllő lett kitartó cimborám jutalma
Kíváncsi voltam, mennyi a gumi tömege. Hogy miért? Kiderül a filmből
Az Owner Kizuna zsinórt most használom harmadjára, de kimondottan tetszik és jóval kedvezőbb az ára, mint a Varivasnak
Hogy ez mit szimbolizál? Tavon általában 360 fokban dobálhatunk, szerintem sokkal nehezebb, mint a folyóvízi peca
Kiparkoltunk ebédelni
Light Hambi kiszállítva a tópartra
Gyerünk tovább!
Nem adtuk fel
Szép ívet húz a zsinór a képen
Végre nekem is majd kiverte a kezemből a botot!
Itt a tettes
Jött, majd ment
30 perccel és 15 dobással később ismét felrobbant a vízfelszín
Ez is megvan még sincs este, tartja a mondás, bár már sötétedik cudarul
Nehéz nap volt, de fogtunk pár halat legalább
Köszi az élményt
Zoli az utolsó másodpercig dobált, kevés ennyire kitartó horgászt ismerek! Bár ez a feltétele a sikernek!

Végül következzen a film, amelyben a fenti képek meg is elevenednek! Ha tetszik a film, megköszönöm, ha tesztek rá egy YouTube like-ot! A film alatt kommentben írjátok meg, mit látnátok szívesen a sorozatban.

Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.