Floridai horgászatok

Floridai horgászatok

Egy első hallásra kissé idétlen tréfának tűnő telefonos beszélgetésnek köszönhetően életem talán legnagyobb lehetőségét dobta elém a sors. Floridában különböző halakra horgászhatok, alkalmam lesz új módszerek, technikák elsajátítására, melyeket Önökkel is szeretnék megismertetni.

Amur, csuka, fekete sügér, amerikai harcsa horgászata érdekel igazán, hisz ezek a halak hazánkban is megtalálhatóak. Ha Floridában, horgászatuk közben valami újdonságot veszek észre, azt szinte biztos, hogy sikerrel bevethetem otthon is a hazai vizeken. Mivel lehetőséget kaptam internetes elérhetőségre, a honlapunkon keresztül reményeim szerint folyamatosan tájékoztathatom Önöket a sikerekről vagy kudarcokról, a floridai halak szokásairól, táplálkozásairól és egyéb észrevételekről. Bízok benne, ha a kapcsolat létrejön, segítségükre lehetek olyan újdonságok elsajátításában, mellyel itthon is sikeresek lehetnek horgászat közben. Röviden ismertetném a floridai horgásztúrámmal kapcsolatos előkészületeket, és az indulás előtti pillanatokat.

A kapcsolat felvétel
Lódor Norbert Amerikából történő telefon hívása után indult el egy folyamat, melynek végterméke lett a floridai horgászat. Norbi sokadik hívása után hittem el igazából, hogy Floridában horgászhatok. Meghívása után már csak egy megfelelő társat kellett kiválasztani. Ez a probléma Kracsál Ferenc személyében hamar megoldódott. Feriben egy olyan horgásztársat találtam, ki a szervezésben és az előkészületek során nagy segítségemre volt. Az indulás előtt pár órával visszapergetve az elmúlt hetek, hónapok eseményeit köszönetet kell, hogy mondjak Norbinak és Ferinek. A segítségük nélkül valószínűleg egy csodás élménnyel lennék szegényebb!

Előkészületek
Norbi elbeszélése alapján a következő horgászatokra lesz lehetőségünk.

Amur
A floridai csatornákba telepítették be őket nagy számban. Tulajdonképpen a táplálkozási szokásukat vették figyelembe, mikor behozták az amurokat a csatornákba. Senki sem horgászik rájuk, mivel Floridában az amurt nem tekintik sporthalnak. Pár fanatikus, kint élő magyar horgász riogatja csak őket néha.

A túra fő horgászhala valószínűleg az amur lesz.

Viszünk amur bojlit is, hátha ízleni fog nekik.

Norbi ötlete alapján ki kell próbálni a kenyérkockát. Sok amurt fogtak vele!

Fekete sügér
Még soha nem horgásztam fekete sügérre, jóformán elképzelésem sincs, hogy miképpen próbáljam meg őket horogra csalni. A hazai szakirodalmat áttanulmányozva se lettem sokkal okosabb, hisz alig pár szót említenek a horgászatáról. Remélem, hogy Floridában megtaláljuk a megoldást. Mindenesetre a wobblereket elpakoltam.

Amerikai harcsa
Több, fizető bértavon az afrikai harcsa mellett feltűnt már az amerikai harcsa is. Horgászokkal beszélgetve pozitív kép alakult ki bennem e halakról, kíváncsi leszek ez milyen irányba fog változni a floridai találkozásunk után.

Csuka
A csuka nem tartozik kimondottan a kedvenc halaim közé. Nagyon ritkán horgászom rá. Szakítanom kell ezzel a hagyománnyal, hisz Norbi szerint Floridában páratlan élményt jelent a horgászatuk, szép példányokat lehet fogni.

Ponty
Ígéretet kaptam a ponty horgászatára is, de nagyon kevés esélyt látok rá. A kint tartózkodásom során mindent el fogok követni, hogy sikerüljön pár napot foglalkoznom velük. Készítettünk bojlit az amuroknak és a pontyoknak is. Remélem, bevetésre kerülnek!!!

Lehetőségünk lesz Ferivel a különböző halakra történő horgászatok során többféle felszerelés kipróbálására, tesztelésére. Az Elnex Kft. által rendelkezésünkre bocsátott horgászbotok, orsók és zsinórok akció közbeni tulajdonságairól is információkat kaphatnak.

Az indulás előtti pillanatok
Ezeket a sorokat csütörtök este írom, kissé izgatottan. Az utazásra gondolván a gyomrom folyamatosan görcsben áll, csak egy nagy csomót érzek a helyén. Soha nem ültem még repülőn, s ez egy kicsit bizonytalanná tesz az utazást illetően. Holnap reggel (2002. március 22. péntek) hétkor indul a repülőgép. Kevés idő van már csak hátra a felszállásig. Az utolsó simításokat is elvégeztük, bízok benne, hogy problémamentesen megérkezünk Floridába. Nagyon reménykedem Internetes kapcsolat floridai lehetőségén, hisz így a helyszínről napra kész információkat, élményeket tudnék Önökkel közölni. Addig is jó horgászatot kívánok mindenkinek, görbüljön a bot!

A felszerelés kiválasztására nagy gondot fordítottunk.

Zsinórokból a 14-estől az 50-es átmérőig szinte mindent viszünk. Ki tudja mekkora hallal akaszkodunk össze?!

A nyeletőfékestől egészen a pergetőig minden orsó a rendelkezésünkre áll.

Elképzelhető, hogy videofilm is készül a túráról. (Már ha sikerül halat fogni!)

Nagy problémát jelent a botok szállítása a repülőgépen. Tokokban elhelyezve, szivaccsal bélelve csak nem sérülnek meg!

Pár óra és indulunk!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.