Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Wizard széria a rablóhalas, illetve a pergetést favorizáló horgászok igényeire nyújt megoldásokat.
A rablóhalas pecák alkalmával drótelőkéket, wolfram, vagy titánium anyagú megoldásokkal is találkozhatunk, illetve használhatunk, de azzal számolni kell, hogy ezekkel a süllő és balin szinte kizárásra kerül.
Azonban, hogy mindegyik ragadozó megfogására esély legyen, használhatunk fluorocarbon előkét. Előnye a hagyományos vastag monofillal szemben, hogy sokkal merevebb és keményebb anyaga van. Ezáltal a fogak sem vágják el olyan könnyen.
A Fluorocarbon zsinórok egyik rendkívüli előnye, hogy sokkal kopásállóbbak monofil társaiknál, ezért a ragadozó halak fogai által okozott koptató hatásnak is jobban ellenállnak, mint egy hagyományos monofil zsinór.
A fénytörési mutatóinak köszönhetően sokkal kevésbé látszódik a víz alatt, így a legravaszabb ragadozók, mint a süllő, sem fognak gyanút. 20 méteres kiszerelésben kapható, így egyéni igényekre szabottan készíthető belőle akár előtét vagy szerelt előke is.Süllő és balin horgászatához kiváltképp ajánlott kiegészítő, de ha csukás a pálya, se kell félteni a felhelyezett műcsalikat, mivel bizonyos szintig ellenáll az éles csukafogaknak is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Wizard széria a rablóhalas, illetve a pergetést favorizáló horgászok igényeire nyújt megoldásokat.
A rablóhalas pecák alkalmával drótelőkéket, wolfram, vagy titánium anyagú megoldásokkal is találkozhatunk, illetve használhatunk, de azzal számolni kell, hogy ezekkel a süllő és balin szinte kizárásra kerül.
Azonban, hogy mindegyik ragadozó megfogására esély legyen, használhatunk fluorocarbon előkét. Előnye a hagyományos vastag monofillal szemben, hogy sokkal merevebb és keményebb anyaga van. Ezáltal a fogak sem vágják el olyan könnyen.
A Fluorocarbon zsinórok egyik rendkívüli előnye, hogy sokkal kopásállóbbak monofil társaiknál, ezért a ragadozó halak fogai által okozott koptató hatásnak is jobban ellenállnak, mint egy hagyományos monofil zsinór.
A fénytörési mutatóinak köszönhetően sokkal kevésbé látszódik a víz alatt, így a legravaszabb ragadozók, mint a süllő, sem fognak gyanút. 20 méteres kiszerelésben kapható, így egyéni igényekre szabottan készíthető belőle akár előtét vagy szerelt előke is.Süllő és balin horgászatához kiváltképp ajánlott kiegészítő, de ha csukás a pálya, se kell félteni a felhelyezett műcsalikat, mivel bizonyos szintig ellenáll az éles csukafogaknak is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.