Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Kordánál azt szeretnék, hogy a minőségi pontyhorgászat bárki számára elérhető legyen, ezért megalkották a Basix névre keresztelt termékcsoportjukat. Ez a széria magába foglal szinte mindenféle kiegészítőt, ami a pontyhorgászathoz szükséges, viszont ami ennél is fontosabb, a célközönségnek a Korda kimagasló precizitását és szakértelmét kínálja, megfizethető áron!
A Korda Basix Mainline egy ragyogóan sokoldalú főzsinór, amely fantasztikus ár/érték aránnyal kerül forgalomba, magas teljesítmény mellett. Rendkívül kopásálló és szívós, ugyanakkor nagyon jól dobható és remek szakítószilárdsággal rendelkezik. Viszonylag alacsony nyújtási szintje van, ami közvetlenebb kontaktot biztosít fárasztás közben. Ez a főzsinór camo green, vagyis terep zöld színű. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy tökéletesen jól beleolvad a meder kontrasztjába, így cseppet sem feltűnő, nehezen észrevehető még az óvatos, öreg halak számára is.
Kiszerelés: 1000 méter / tekercs
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Kordánál azt szeretnék, hogy a minőségi pontyhorgászat bárki számára elérhető legyen, ezért megalkották a Basix névre keresztelt termékcsoportjukat. Ez a széria magába foglal szinte mindenféle kiegészítőt, ami a pontyhorgászathoz szükséges, viszont ami ennél is fontosabb, a célközönségnek a Korda kimagasló precizitását és szakértelmét kínálja, megfizethető áron!
A Korda Basix Mainline egy ragyogóan sokoldalú főzsinór, amely fantasztikus ár/érték aránnyal kerül forgalomba, magas teljesítmény mellett. Rendkívül kopásálló és szívós, ugyanakkor nagyon jól dobható és remek szakítószilárdsággal rendelkezik. Viszonylag alacsony nyújtási szintje van, ami közvetlenebb kontaktot biztosít fárasztás közben. Ez a főzsinór camo green, vagyis terep zöld színű. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy tökéletesen jól beleolvad a meder kontrasztjába, így cseppet sem feltűnő, nehezen észrevehető még az óvatos, öreg halak számára is.
Kiszerelés: 1000 méter / tekercs
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.