Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Praktikus és hasznos a Haldorádó szögletes vödörje, amely 5 literes rugalmas anyagból készült és jár hozzá fedél is. A megszokott hengeres formától eltérően, szögletes kialakítással kerül forgalomba. Ennek az óriási előnye, hogy sokkal jobb helykihasználtsággal és stabilitással rendelkezik, mint a már megszokott formájú társai. A tökéletesen záródó, műanyag fedővel ellátott vödör jó szolgálatot tehet, amikor a bojlit, stick mixet, esetleg az előre bekevert etetőanyagot szeretnénk megvédeni a kiszáradástól és az értékes aromák elpárolgásától. Ha csalihalat kell autóban szállítani, akkor se feledkezzünk meg róla. Ebből garantáltan nem lötyög ki a víz! Ez a vödör azoknak is jó választás lehet, akik már a standard méretű vödröket is nagynak találták, és a kisebb méretűeket részesítik előnyben.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Praktikus és hasznos a Haldorádó szögletes vödörje, amely 5 literes rugalmas anyagból készült és jár hozzá fedél is. A megszokott hengeres formától eltérően, szögletes kialakítással kerül forgalomba. Ennek az óriási előnye, hogy sokkal jobb helykihasználtsággal és stabilitással rendelkezik, mint a már megszokott formájú társai. A tökéletesen záródó, műanyag fedővel ellátott vödör jó szolgálatot tehet, amikor a bojlit, stick mixet, esetleg az előre bekevert etetőanyagot szeretnénk megvédeni a kiszáradástól és az értékes aromák elpárolgásától. Ha csalihalat kell autóban szállítani, akkor se feledkezzünk meg róla. Ebből garantáltan nem lötyög ki a víz! Ez a vödör azoknak is jó választás lehet, akik már a standard méretű vödröket is nagynak találták, és a kisebb méretűeket részesítik előnyben.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.