Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A hagyományos szúnyogriasztók mellett manapság egyre többen szánják rá magukat különböző szúnyogriasztó készülékek vásárlására. Az évek folyamán a gyártók újabbnál újabb, hatékonyabbnál hatékonyabb készülékeket hoznak forgalomba. Mi ezek közül a legjobbakat felvettük kínálatunkba, hogy segítségükkel szúnyogoktól mentes legyen a pihenés és a horgászat. Az elektromos készülékek mellett spray-k is helyet kaptak a kínálatban. Következzen a hatékony szúnyogirtók bemutatása!
A Haldorádó termékek már így is nagyon széles szortimentben állnak a horgászok rendelkezésére, és most egy újabb szegmens is lefedésre került. Ez nem más, mint a versenyláda kiegészítők termékcsoportja. Ezek a horgászláda kiegészítők 36 mm-es lábra lettek optimalizálva, de jár hozzájuk 30, illetve 25 mm-es szűkítő betét is, így nem csak versenyládákra, hanem székekre, régi típusú ládákra is felhelyezhetők! Mivel sokféle remek kiegészítő található meg a kínálatban, mindenki megtalálja azokat, amelyekkel igazán komfortos horgászállást tud magának „építeni”.
Az adapterek legfontosabb tulajdonsága, hogy QR, azaz „quick release”, amely a gyors „szabadulást”, a villámgyors kioldást biztosítja. Még egyértelműbben, nem kell az adaptereket minden alkalommal a lábra feltenni, majd onnan lerángatni. Elegendő csupán a fejrészt a kívánt helyen rögzíteni, majd a gyorscsatlakozót kipattintva, az adapter törzse (érdemi része) abból könnyedén kivehető.
A felhelyezése is ugyanilyen gyors és egyszerű, csak a lábrészen található csonkba kell betolni az adapter szárát, majd a gyorscsatlakozóval rögzíteni azt. Mindez biztonságos szállítást, rendkívül gyors és praktikus használatbavételt biztosít!
A QR EVA Star Rod Rest U egy széleskörűen használható „U” alakú bottartó adapter. Feederezésnél akár hátsó bottartóként is bevethető, de rakós bottartóként is jól funkcionál. Ez utóbbi esetben az első lábra úgy kell elhelyezni, hogy bele feküdjön a bot, míg a hátsó lábra úgy, hogy felülről megakassza a botot. Így egy mozdulattal kivehető, és letehető a hosszú bot. EVA bevonatot kapott ez az adapter, így nem állhat fent az a veszély, hogy kárt tesz az értékes felszerelésben.
Marokcsavarral lehet fixálni. Gyorscsatlakozóval van ellátva, így egy pillanat alatt feltehető, és levehető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.