Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
Ez a kényelmes téli ruha nagyon tartós anyagokból készül, és THERMAL GUARD hőszigetelést tartalmaz (magas minőségű izolációs réteg, polyester micro szálakból), ami -20 Celsius fokos hidegben is meleget biztosít viselője számára. A sportos és precíz szabás lehetővé teszi viselője számára mindazt a könnyed mozgást, amire aktív horgászat során szüksége lehet.
Dzseki tulajdonságai:
- levehető, állítható kapucni napellenzővel
- magas, polár béléses gallér
- kétirányú, nyíltvégű, védőfüles cipzár
- húzózsinórok a dzseki derekának összehúzásához
- kézmelegítő zsebek, vízálló cipzárakkal
- kényelmes külső zsebek
- meleg belső zseb
- elasztikus belső mandzsetta
- állítható külső kabátujj
- ragasztott varrások
Vállpántos overál tulajdonságai:
- állítható hosszúságú vállpántok
- kétirányú, nyíltvégű, védőfüles cipzárak
- tágas, kényelmes zsebek
- cipzárak a nadrágszáron
- két külső zseb
Méretek:
Mell: 126 cm
Kabát hossz: 80 cm
Váll + ujjhossz: 19 + 66 cm
Csípő: 124 cm
Belső nadrág hossz: 77 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.