Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Az idei évben megújítjuk a Haldorádó ruha kollekciónkat. A forgalomba hozott ruhadarabok széles méretválasztékban, megújult külsővel várják a leendő vásárlókat. Minden márkaszimpatizánsnak ajánljuk!
A Carp Team Frosty Polár világosszürke színű kabát is ennek az új palettának a részét képezi, mely 100%-ban poliészter anyagból készült. Nagyszerű és hatékony tulajdonsága még, hogy külső része bolyhosodás ellen kezelve van. Rendelkezik még 2 elülső cipzáros zsebbel, alsó része elasztikus zsinórral összehúzható.
Ezt a már magában nagyszerű kabátot mi még az új megjelenésű Haldorádó Carp Team grafikával turbóztuk fel egy kicsit. Így egy igazán mutatós, egyedi és stílusos ruhadarab, mely jó választás egyaránt horgászat vagy utcai viselet során.
Ajánlott mosási hőfok: 40 °C
Méretek:
Testhossz: 69 cm
Mellszélesség: 56 cm
Ujjhossz: 64 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az idei évben megújítjuk a Haldorádó ruha kollekciónkat. A forgalomba hozott ruhadarabok széles méretválasztékban, megújult külsővel várják a leendő vásárlókat. Minden márkaszimpatizánsnak ajánljuk!
A Carp Team Frosty Polár világosszürke színű kabát is ennek az új palettának a részét képezi, mely 100%-ban poliészter anyagból készült. Nagyszerű és hatékony tulajdonsága még, hogy külső része bolyhosodás ellen kezelve van. Rendelkezik még 2 elülső cipzáros zsebbel, alsó része elasztikus zsinórral összehúzható.
Ezt a már magában nagyszerű kabátot mi még az új megjelenésű Haldorádó Carp Team grafikával turbóztuk fel egy kicsit. Így egy igazán mutatós, egyedi és stílusos ruhadarab, mely jó választás egyaránt horgászat vagy utcai viselet során.
Ajánlott mosási hőfok: 40 °C
Méretek:
Testhossz: 69 cm
Mellszélesség: 56 cm
Ujjhossz: 64 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.