Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Street stílusban készült kényelmes melegítőnadrág, amely kellően meleg. Anyaga 65% pamut és 35% poliészter. Elasztikus övrésszel van ellátva, így nem csúszkál fel le, hanem aktív mozgás esetén is jól tart. Diszkrét logó van a bal combján.
Tulajdonságok:
- Férfi nadrág fekete színben
- Derékban állítható erős passzéval és megkötővel
- Két oldalsó zsebbel
- A szár passzés
- Sportos stílus
- Alkalom: edzőterem, edzés, jogging
- Anyag: 65% Pamut, 35% Poliészter
Méretek:
Derék: 80 cm
Külső hossz: 107 cm
Belső hossz: 80 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Street stílusban készült kényelmes melegítőnadrág, amely kellően meleg. Anyaga 65% pamut és 35% poliészter. Elasztikus övrésszel van ellátva, így nem csúszkál fel le, hanem aktív mozgás esetén is jól tart. Diszkrét logó van a bal combján.
Tulajdonságok:
- Férfi nadrág fekete színben
- Derékban állítható erős passzéval és megkötővel
- Két oldalsó zsebbel
- A szár passzés
- Sportos stílus
- Alkalom: edzőterem, edzés, jogging
- Anyag: 65% Pamut, 35% Poliészter
Méretek:
Derék: 80 cm
Külső hossz: 107 cm
Belső hossz: 80 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.