Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Hosszasan tesztelt, kompromisszumokat mellőző, megbízható eszköz. A harcsa horgászatában talán ez a legfontosabb jelző. A kapitális harcsa bizony az az ellenfél, amely garantáltan megmutatja a felszerelésünk gyenge pontját - már ha van -, s rosszabb esetben ki is használja azt. Innentől kezdve ez már egy komoly kihívás mind a horgásznak, mind a felszerelésnek, ezért nem mindegy, milyen felszereléssel vágunk neki a kalandnak, melynek végén életünk hala várhat!
A Rattle Spoon villantó egy speciális csörgő blinker, egy rendkívül hatékony és fogós – Blinker Jörg Fishing Team által – kézzel gyártott harcsázó csali. Bevontatás során nagyon intenzíven veret, s emellet csörgő hangot képez, amellyel még nagyobb eséllyel kelti fel a harcsa figyelmét, majd ösztönzi támadásra a ragadozót.
- Tömege: 55 g
- Hossz: 100 mm
- Szélesség: 40 mm
- 1 lapból áll
Made in Germany!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hosszasan tesztelt, kompromisszumokat mellőző, megbízható eszköz. A harcsa horgászatában talán ez a legfontosabb jelző. A kapitális harcsa bizony az az ellenfél, amely garantáltan megmutatja a felszerelésünk gyenge pontját - már ha van -, s rosszabb esetben ki is használja azt. Innentől kezdve ez már egy komoly kihívás mind a horgásznak, mind a felszerelésnek, ezért nem mindegy, milyen felszereléssel vágunk neki a kalandnak, melynek végén életünk hala várhat!
A Rattle Spoon villantó egy speciális csörgő blinker, egy rendkívül hatékony és fogós – Blinker Jörg Fishing Team által – kézzel gyártott harcsázó csali. Bevontatás során nagyon intenzíven veret, s emellet csörgő hangot képez, amellyel még nagyobb eséllyel kelti fel a harcsa figyelmét, majd ösztönzi támadásra a ragadozót.
- Tömege: 55 g
- Hossz: 100 mm
- Szélesség: 40 mm
- 1 lapból áll
Made in Germany!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.