Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint a Stefan Seuß féle Dead Bait Rig harcsázó előke, bevetésre kész, előkészített állapotban. Tökéletes megoldás döglött csalihalak fenék közeli felkínálásához folyókon. A csalihoz közel található egy X-Strong szárnyas úszó, ami a sodrásban forgó mozgásával további áramlásokat kelt a döglött csalihal körül, ezzel is attraktívabbá téve a harcsák számára. A csalihal a feje felől egy egyes horoggal, hátul pedig Double Ghost Hook-al van rögzítve. Természetesen a szerelék minden eleme kiváló minőségű Black Cat termékek felhasználásával készül, megbízható, professzionális szakértelemmel.
Tipp: Az egyes horgot a csalihal fejénél érdemes rögzíteni, a Ghost horgot pedig a farok résznél, így az akadási esély maximálva van.
Tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a Black Cat kiegészítő nem más, mint a Stefan Seuß féle Dead Bait Rig harcsázó előke, bevetésre kész, előkészített állapotban. Tökéletes megoldás döglött csalihalak fenék közeli felkínálásához folyókon. A csalihoz közel található egy X-Strong szárnyas úszó, ami a sodrásban forgó mozgásával további áramlásokat kelt a döglött csalihal körül, ezzel is attraktívabbá téve a harcsák számára. A csalihal a feje felől egy egyes horoggal, hátul pedig Double Ghost Hook-al van rögzítve. Természetesen a szerelék minden eleme kiváló minőségű Black Cat termékek felhasználásával készül, megbízható, professzionális szakértelemmel.
Tipp: Az egyes horgot a csalihal fejénél érdemes rögzíteni, a Ghost horgot pedig a farok résznél, így az akadási esély maximálva van.
Tulajdonságok:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.