Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Íme, a Berkley PowerBait Sneakshad! Ez az újdonság egy speciális formulával ízesített gumihal.
A Berkley termékfejlesztői és biológusai által több, mint 20 éves kutatás során kikísérletezett szupertitkos PowerBait aromával átitatott csalit a halak átlagosan 18-szor hosszabb ideig tartják a szájukban, mint a versenytársak csalijait. A laboratóriumi körülmények közt is igazolt, több ezer halon végzett tesztek alapján a PowerBait aroma nem csak több kapáshoz segít hozzá (a hagyományos, ízesítetlen plasztikcsalikhoz képest 25%-kal több kapás érhető el vele), de a halak a csalit nem köpik ki azonnal, így nagyobb eséllyel ül a bevágás.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Íme, a Berkley PowerBait Sneakshad! Ez az újdonság egy speciális formulával ízesített gumihal.
A Berkley termékfejlesztői és biológusai által több, mint 20 éves kutatás során kikísérletezett szupertitkos PowerBait aromával átitatott csalit a halak átlagosan 18-szor hosszabb ideig tartják a szájukban, mint a versenytársak csalijait. A laboratóriumi körülmények közt is igazolt, több ezer halon végzett tesztek alapján a PowerBait aroma nem csak több kapáshoz segít hozzá (a hagyományos, ízesítetlen plasztikcsalikhoz képest 25%-kal több kapás érhető el vele), de a halak a csalit nem köpik ki azonnal, így nagyobb eséllyel ül a bevágás.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.