Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
PB Products Gubancgátló gumiharang egy többfunkciós szilikon kúp, elsősorban lezárja a speed swivelt (gyorskapcsot) és védi a kötést, másodsorban megakadályozza a gubancolódást a dobás közben. Használatával kifejezetten gyors előkecsere lehetséges. Háromféle színben (iszap, növényzet, sóder) és két méretben (normál és rövid) forgalmazzuk. A normál méretű a hagyományos előkékhez, míg a rövid szilikon cső elsősorban a chod és helikopter végszerelékhez kifejezetten javasolt. Minden csomagban 20 darabot talál.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A holland PB Products cég több év fejlesztést és tesztelést követően lépett a piacra kimagasló minőségű termékeivel. Az innovatív termékeket olyan nagyszerű horgászok fejlesztették ki, mint Frank Warwick, Koen Koops, Ronny de Groote.
Tapasztalatukat és tudásukat felhasználva alkották meg a PB Products termékeket. A végszerelékek elkészítésére specializálódott csapat minden kétséget kizáróan fantasztikusat alkotott, nem véletlenül használják világszerte nagy megelégedéssel a PB Products termékeket.
PB Products Gubancgátló gumiharang egy többfunkciós szilikon kúp, elsősorban lezárja a speed swivelt (gyorskapcsot) és védi a kötést, másodsorban megakadályozza a gubancolódást a dobás közben. Használatával kifejezetten gyors előkecsere lehetséges. Háromféle színben (iszap, növényzet, sóder) és két méretben (normál és rövid) forgalmazzuk. A normál méretű a hagyományos előkékhez, míg a rövid szilikon cső elsősorban a chod és helikopter végszerelékhez kifejezetten javasolt. Minden csomagban 20 darabot talál.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.