Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Lebegő bojlik megfelelő kisúlyozása több esetben is komoly gondot jelenthet. Sérülhet az előke vagy nem megfelelően rögzül az ólom az előkén. A A FOX Kwik Change Pop-Up Weights vágott ólok erre a problémára tökéletes megoldást nyújtanak. A szettben található gumibetéttel lehet abszolúte könnyedén és sérülésmentesen rögzíteni az előkén ezeket a speciális nehezékeket. Ez nagyon rövid idő alatt végrehajtható a következő módon:
1. A középen, hosszában félbevágott ólmot illesszük rá az előkére
2. Az ólmot rögzítő gumit feszítsük meg, és húzzuk bele az ólom vájatába
3. A kilógó, maradék gumit vágjuk le
4. Három különböző méretben kerül forgalomba: BB (0,4 g), AAA (0,8 g), SA (1,2 g). A lebegőcsali nagysága és az áramlási viszonyok határozzák meg az optimális méretet.
5. A csomag 10 db nehezéket és ólomrögzítő gumitekercset tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Lebegő bojlik megfelelő kisúlyozása több esetben is komoly gondot jelenthet. Sérülhet az előke vagy nem megfelelően rögzül az ólom az előkén. A A FOX Kwik Change Pop-Up Weights vágott ólok erre a problémára tökéletes megoldást nyújtanak. A szettben található gumibetéttel lehet abszolúte könnyedén és sérülésmentesen rögzíteni az előkén ezeket a speciális nehezékeket. Ez nagyon rövid idő alatt végrehajtható a következő módon:
1. A középen, hosszában félbevágott ólmot illesszük rá az előkére
2. Az ólmot rögzítő gumit feszítsük meg, és húzzuk bele az ólom vájatába
3. A kilógó, maradék gumit vágjuk le
4. Három különböző méretben kerül forgalomba: BB (0,4 g), AAA (0,8 g), SA (1,2 g). A lebegőcsali nagysága és az áramlási viszonyok határozzák meg az optimális méretet.
5. A csomag 10 db nehezéket és ólomrögzítő gumitekercset tartalmaz.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.