Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Rapala VisionGear napszemüvegeknél, mint a Rapala minden termékénél, a funkcionalitás kapja az első helyet. Ezek a szemüvegek valódi optikai teljesítményt nyújtanak a horgászok számára mindenféle torzítás nélkül, és teljes védelmet biztosítanak a napsugarak káros sugárzásai ellen. A két fő jellemző, az egyedülálló divatos design és az innovatív anyagok olyan napszemüvegeket eredményeztek, melyeket büszkén visel majd minden horgász. Ez a szemüveg erős, masszív szerkezetű, az esetleges ütközésekkel szemben is ellenáll. Hihetetlen könnyű szemüveg, mely kényelmes viseletet biztosít hordozójának. A Sportsman’s UVG-293A napszemüveg fekete színű kerettel, szárán kívül "Urban" mintázattal, készül, belül pedig puha, gumírozott anyag kapott helyet. Lencseszíne szürkés-lilás, illetve zöldes-sárgás tökröződő bevonattal rendelkezik.
A lencsék felépítése:
- Karcolódás elleni védelem
- Bevonat, mely 100%-os védelmet nyújt az UV A/B és ibolyán túli sugárzások ellen
- A fény intenzitását kontrolláló réteg, mely blokkolja a túlzott napfény 70-90%-át
- Polarizált réteg, mely a halakat „láthatóvá teszi” a vízfelszín alatt
- Kontraszt filter, mely kiemeli a kontúrokat
- Szilánk ellenálló betét
- Tartozék puha tok, mely egyben törlőkendő is
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Rapala VisionGear napszemüvegeknél, mint a Rapala minden termékénél, a funkcionalitás kapja az első helyet. Ezek a szemüvegek valódi optikai teljesítményt nyújtanak a horgászok számára mindenféle torzítás nélkül, és teljes védelmet biztosítanak a napsugarak káros sugárzásai ellen. A két fő jellemző, az egyedülálló divatos design és az innovatív anyagok olyan napszemüvegeket eredményeztek, melyeket büszkén visel majd minden horgász. Ez a szemüveg erős, masszív szerkezetű, az esetleges ütközésekkel szemben is ellenáll. Hihetetlen könnyű szemüveg, mely kényelmes viseletet biztosít hordozójának. A Sportsman’s UVG-293A napszemüveg fekete színű kerettel, szárán kívül "Urban" mintázattal, készül, belül pedig puha, gumírozott anyag kapott helyet. Lencseszíne szürkés-lilás, illetve zöldes-sárgás tökröződő bevonattal rendelkezik.
A lencsék felépítése:
- Karcolódás elleni védelem
- Bevonat, mely 100%-os védelmet nyújt az UV A/B és ibolyán túli sugárzások ellen
- A fény intenzitását kontrolláló réteg, mely blokkolja a túlzott napfény 70-90%-át
- Polarizált réteg, mely a halakat „láthatóvá teszi” a vízfelszín alatt
- Kontraszt filter, mely kiemeli a kontúrokat
- Szilánk ellenálló betét
- Tartozék puha tok, mely egyben törlőkendő is
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.