Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Ehhez a bothoz most ajándékba adunk 1 db Mad Cat RTF Shad 2/0 40 g - Candy UV szerelt gumihalat, melynek értéke 1990 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db szerelt gumihalat adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
Koós Ferenc saját fejlesztésű harcsázó botja 2,7 és 2,9 méteres hosszban, 700-900 grammos dobósúllyal rendelkezik. Minden harcsázási módszerhez ajánlott, a horgászat során felmerülő feladatokat tökéletesen oldja meg. A robusztus test, a karbon + karbon szövet gyártási technológia alkalmassá teszi a 3500 grammot meghaladó végszerelék ( kb. ilyen súlyú a legnagyobb óriás antenna nagyméretű csalihallal) fej feletti, vagy földről indított dobására. A bot hihetetlen ereje, karakterisztikája, a zárt házas gyűrűsor könnyedén viseli a kitett helyszíneken való fárasztást az óriás harcsákkal szemben is. A 2,9 méteres bot kielégíti a ma divatos állított botos horgászat kedvelőit, de a Shadow botok a lágyabb spiccet kedvelőknek is alternatívát nyújtanak. A bothoz ajánlott fonott zsinór méret 0,36-tól 1,2 mm-ig.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ehhez a bothoz most ajándékba adunk 1 db Mad Cat RTF Shad 2/0 40 g - Candy UV szerelt gumihalat, melynek értéke 1990 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db szerelt gumihalat adunk ajándékba. Az akció a készlet erejéig él!
Koós Ferenc saját fejlesztésű harcsázó botja 2,7 és 2,9 méteres hosszban, 700-900 grammos dobósúllyal rendelkezik. Minden harcsázási módszerhez ajánlott, a horgászat során felmerülő feladatokat tökéletesen oldja meg. A robusztus test, a karbon + karbon szövet gyártási technológia alkalmassá teszi a 3500 grammot meghaladó végszerelék ( kb. ilyen súlyú a legnagyobb óriás antenna nagyméretű csalihallal) fej feletti, vagy földről indított dobására. A bot hihetetlen ereje, karakterisztikája, a zárt házas gyűrűsor könnyedén viseli a kitett helyszíneken való fárasztást az óriás harcsákkal szemben is. A 2,9 méteres bot kielégíti a ma divatos állított botos horgászat kedvelőit, de a Shadow botok a lágyabb spiccet kedvelőknek is alternatívát nyújtanak. A bothoz ajánlott fonott zsinór méret 0,36-tól 1,2 mm-ig.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.