Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Prologic C-Series pontyzsák, mint ahogy a neve is mutatja, igazi prémium kategóriát képvisel kategóriájában. Úgy tervezték, hogy biztosítsa benne a maximális védelmet a halnak, illetve a horgásznak, hogy a hal benne is maradjon. Halkímélő mikro szövésű hálója sötét, így nyugtatva a benne lévő halat. 100x70 cm-es mérete lehetővé teszi az igazán nagy, kapitális halak letárolását a fotózásig. A zsinórral a haltartót leszúróhoz is rögzíthetjük.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Prologic C-Series pontyzsák, mint ahogy a neve is mutatja, igazi prémium kategóriát képvisel kategóriájában. Úgy tervezték, hogy biztosítsa benne a maximális védelmet a halnak, illetve a horgásznak, hogy a hal benne is maradjon. Halkímélő mikro szövésű hálója sötét, így nyugtatva a benne lévő halat. 100x70 cm-es mérete lehetővé teszi az igazán nagy, kapitális halak letárolását a fotózásig. A zsinórral a haltartót leszúróhoz is rögzíthetjük.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.