Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Sanctuary Retention Sling V2 a már jól ismert és rendkívüli népszerűségre szert tett mérlegelő-halvisszaengedő-haltartó zsák továbbfejlesztett, megújult változata. Tudatos tervezésnél fogva, a legendás elődnél jóval szélesebb és kissé szögletes kialakítással rendelkezik, így ennél fogva sokkal könnyebben visszaengedhető a kifogott hal. A fantasztikus és egyedi mutatókkal felruházott halkímélő eszköz további újítása, hogy egy zipzárral ellátott kis hálós zseb is helyet kapott a bázis felületén, amelyben a hozzátartozó rögzítő zsinórt helyezték el. A speciális igényeknek minden tekintetben megfelelő „zsák” a fotózásig vagy éppen a hal visszaengedéséig a lehető legnagyobb biztonságban tartja még a legnagyobb méretű halat is. A jelenlegi piacon kapható legpuhább, „leghalbarátabb”, legsűrűbb szövésű anyagból készült. A vizet és ezzel együtt az oxigént minden körülmény között maximálisan átengedi, így a ponty a hálóban a fotózásig mindvégig biztonságban tudható. Ultra erős terhelésnek kitett merevítő pálcákkal látták el, amelyek soha nem fognak eltörni vagy deformálódni. A merevítő rudak széleire elhelyezésre került 4 db lebegő habszivacs is, így a praktikus haltartó mindvégig a víz felszínén marad. Az ízléses Sanctuary Retention Sling V2 erős, robusztus és strapabíró hevederekkel, ergonomikus kialakítású kényelmes fogantyúkkal, körbecipzározható felső résszel kerül forgalomba. Anyagánál fogva hihetetlenül gyorsan, akár fél órán belül teljesen megszárad. Alaptartozéka egy karabinerrel szerelt, 5 méteres tartó zsinór is, amelyet még egy speciális, menetes elemmel is elláttak, így ennek segítségével a leszúrón található furatba tökéletesen és stabilan rögzíthető. Kiváló minőségű, igényes kialakítású, húzózsinórral ellátott nylon hordtáskában kapható. Három méretben kerül forgalomba. (standard, XL, XXL)
Méretek:
XXL: 165 x 30 x 75 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.