Az ősz beköszöntével elkezdett hűlni a víz, így a nyáron jól bevált combig vagy akár derékig vízben állós pergetéseket el kell lassan engednem. A balinok is kevésbé járják a partszéli vizeket. A melegebb vízrétegekben rajba álló küszöket riogatják, ami ilyenkor már nem ritkán a parttól messzebbi távokat is jelenti.
Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
Aki megszokta és megkedvelte a Flat típusú kosarakat, vagy ragaszkodik a Preston típusú töltőszerszámokhoz az gyakorta nem is akar más típust használni, viszont gyakorta szembesülnek vele, hogy kosaruk a távoli horgászatokhoz már egyáltalán nem alkalmas. Láttunk már számos házi tuningot, amellyel stabilabbá lehet tenni a kosár röppályáját és messzebbre is dobható. Nos, erre nekünk is van egy profi gyári megoldásunk. A Haldorádó Vezetőszár egy kúpos, dart szárnyakkal ellátott 8 cm hosszú cső, amely a Flat L és Flat XL kosarak végét lezáró 1,5 cm-es kúpos végre passzol tökéletesen. Használatával, az átlagos távolságok meghorgászására alkalmas kosárból, máris egy profi távdobó kosarat tudunk készíteni.
Nagyon fontos szempont volt a Vezetőszár megtervezésénél, hogy olyan méretben készítsük el, amely során nem csak a Haldorádó Flat L és XL kosarakhoz, hanem tulajdonképpen a piacon található összes népszerű kosárhoz, egy minimális átalakítással illeszthető legyen. Így, ha nem is szándékoztál új kosarat venni, hiszen évek óta megvan a jól bevált method kosarad, de szeretnél vele pontosabban és távolabb dobni, akkor ezt szinte biztos, hogy arra is rátudod majd csatlakoztatni és máris megvan a régi / új távdobó kosarad profi kivitelben! Biztosra vesszük, hogy sokan értékelni fogják ezt a hasznos kis terméket és szívesen pattintják fel meglévő kosarukra!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.