Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A Block River Feeder kosár az igazán gyors folyású vizek meghorgászására lett kifejlesztve, ugyanis 4 db olyan 1,5 cm-es karom van az alján, ami már mederfenékre éréskor beleáll az aljzatba, sőt, ahogy a vízáramlat belekap a főzsinórba, és a kosár „irányba” áll, a horgonyok belekapaszkodnak a kavicsba, kagylókba, apró kövekbe, egyszóval mindenbe, és stabilizálják a végszereléket.
További pozitív tulajdonsága ennek a kosárnak, hogy annyira erős acélból készült, amely kézzel összeroppanthatatlan, szinte elpusztíthatatlan. A kosár anyaga egyáltalán nem szennyezi a vizet, ha véletlenül beszakadna, mert 1 gramm ólmot sem tartalmaz.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Block River Feeder kosár az igazán gyors folyású vizek meghorgászására lett kifejlesztve, ugyanis 4 db olyan 1,5 cm-es karom van az alján, ami már mederfenékre éréskor beleáll az aljzatba, sőt, ahogy a vízáramlat belekap a főzsinórba, és a kosár „irányba” áll, a horgonyok belekapaszkodnak a kavicsba, kagylókba, apró kövekbe, egyszóval mindenbe, és stabilizálják a végszereléket.
További pozitív tulajdonsága ennek a kosárnak, hogy annyira erős acélból készült, amely kézzel összeroppanthatatlan, szinte elpusztíthatatlan. A kosár anyaga egyáltalán nem szennyezi a vizet, ha véletlenül beszakadna, mert 1 gramm ólmot sem tartalmaz.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.