Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A kisméretű etető pelletek csalogatóhatása igen látványos. Kifejezetten kívánatos a használatuk apróhalakkal terhelt tavakon, ugyanis nem hagynak vízközt nyomot, nem húzzák le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. A Micro Pellet családunk olyan ízesített, 2 mm-es szemekből áll, amelyek vízbe érvén gyorsan elkezdik magukból ontani értékes összetevőiket, miközben megázva sem veszítik el formájukat.
Etetőanyagba keverve tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát, ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak. Önmagában is használható, ebben az esetben csúzlival, spombbal, PVA hálóval vagy akár etetőcsészével is bejuttathatjuk.
11 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki-Narancs, Édes Ananász, Eper, Mézes Pálinka, Szuper Színes Ponty, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz + Tigrismogyoró, Mangó és a Kiwi!
Micro Pellet - Kiwi
A kellemesen fanyar, édeskés, élénkzöld színű Kiwi változat hatékonysága a különlegességében rejlik.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A kisméretű etető pelletek csalogatóhatása igen látványos. Kifejezetten kívánatos a használatuk apróhalakkal terhelt tavakon, ugyanis nem hagynak vízközt nyomot, nem húzzák le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. A Micro Pellet családunk olyan ízesített, 2 mm-es szemekből áll, amelyek vízbe érvén gyorsan elkezdik magukból ontani értékes összetevőiket, miközben megázva sem veszítik el formájukat.
Etetőanyagba keverve tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát, ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak. Önmagában is használható, ebben az esetben csúzlival, spombbal, PVA hálóval vagy akár etetőcsészével is bejuttathatjuk.
11 féle változatban kínáljuk, ezek: Csoki-Narancs, Édes Ananász, Eper, Mézes Pálinka, Szuper Színes Ponty, Chilis Tintahal, Fekete Tintahal, TripleX, Kókusz + Tigrismogyoró, Mangó és a Kiwi!
Micro Pellet - Kiwi
A kellemesen fanyar, édeskés, élénkzöld színű Kiwi változat hatékonysága a különlegességében rejlik.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.