Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A TORNADO Method a nagysikerű TORNADO Wafter csalik method horgászathoz optimalizált változata, mely ugyanúgy árasztja magából a szín, és illatanyagokat, mint a nagynevű elődje. Egy tégelyben 6 és 8 mm-es wafter (mérsékelten lebegő) pelletek találhatók meg, a már ismert és bevált TORNADO ízekben.
Csalitüskés felkínálása immár lehetővé teszi, hogy finomabb horgászatoknál is élvezzük a „füstölős csalik” előnyeit. Ez a csali nem az egyedi TORNADO formát kapta, hanem a klasszikus hengeres method csalikét, mert így érvényesül a legjobban.
Lebegőképességére jellemző, hogy a kisebb 7 mm-es, vagy a Fine csalitüskék is elegendőek ahhoz, hogy elsüllyedjenek, és optimális pozícióban várják a kosár közelébe érkező halakat.
Az összes TORNADO ízben elérhető: Édes Szamóca, Rokfort Sajt, N-butyric & Ananász, Mézeskalács, Mangó, Fokhagyma & Mandula, Puncs & Menta, valamint Tintahal & Barack.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A TORNADO Method a nagysikerű TORNADO Wafter csalik method horgászathoz optimalizált változata, mely ugyanúgy árasztja magából a szín, és illatanyagokat, mint a nagynevű elődje. Egy tégelyben 6 és 8 mm-es wafter (mérsékelten lebegő) pelletek találhatók meg, a már ismert és bevált TORNADO ízekben.
Csalitüskés felkínálása immár lehetővé teszi, hogy finomabb horgászatoknál is élvezzük a „füstölős csalik” előnyeit. Ez a csali nem az egyedi TORNADO formát kapta, hanem a klasszikus hengeres method csalikét, mert így érvényesül a legjobban.
Lebegőképességére jellemző, hogy a kisebb 7 mm-es, vagy a Fine csalitüskék is elegendőek ahhoz, hogy elsüllyedjenek, és optimális pozícióban várják a kosár közelébe érkező halakat.
Az összes TORNADO ízben elérhető: Édes Szamóca, Rokfort Sajt, N-butyric & Ananász, Mézeskalács, Mangó, Fokhagyma & Mandula, Puncs & Menta, valamint Tintahal & Barack.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.