Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A nagysikerű Haldorádó Red Tuning Pellet továbbfejlesztett változata a Red Halibut Carp Pellet. Magas halliszt és halolaj tartalma miatt a nagy pontyok csemegéje. Méretéből adódóan is látható a szelektáló szándék, hiszen a 14 mm-es méret már tekintélyes falat az átlagos méretű pontyok számára. A legjobb alapanyagokból készülő csalizó pellet, mindegyike erősen aromázott, ízesített, ami rendkívüli fogósságát még tovább növeli. A magas olajtartalma miatt kilöki magából az aromát, de mivel csak nagyon lassan oldódik, sokáig attraktív a hatása, így megvárja a később érkező termetes halakat is! Fúrt változatban kerülnek forgalomba, a csalizásuk nagyon egyszerű, gyorsan hajszálelőkére lehet húzni.
Öt különböző nyerő ízben áll a horgászok rendelkezésére, melyek a már jól ismert Vörös Démon (eper), Mézes Pálinka, Nagy Ponty (titkos pontycsemege), Magyar Betyár (kolbász) és a Fekete Tintahal elnevezéseket kapták.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A nagysikerű Haldorádó Red Tuning Pellet továbbfejlesztett változata a Red Halibut Carp Pellet. Magas halliszt és halolaj tartalma miatt a nagy pontyok csemegéje. Méretéből adódóan is látható a szelektáló szándék, hiszen a 14 mm-es méret már tekintélyes falat az átlagos méretű pontyok számára. A legjobb alapanyagokból készülő csalizó pellet, mindegyike erősen aromázott, ízesített, ami rendkívüli fogósságát még tovább növeli. A magas olajtartalma miatt kilöki magából az aromát, de mivel csak nagyon lassan oldódik, sokáig attraktív a hatása, így megvárja a később érkező termetes halakat is! Fúrt változatban kerülnek forgalomba, a csalizásuk nagyon egyszerű, gyorsan hajszálelőkére lehet húzni.
Öt különböző nyerő ízben áll a horgászok rendelkezésére, melyek a már jól ismert Vörös Démon (eper), Mézes Pálinka, Nagy Ponty (titkos pontycsemege), Magyar Betyár (kolbász) és a Fekete Tintahal elnevezéseket kapták.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.