Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Ez a paszta az angol Haith cég által gyártott eredeti Robin Red felhasználásával készült! A Robin Red a pontyhorgászatban az egyik leghatásosabb adalék és csalianyag, a halakra étvágygerjesztő hatássál hat, rendkívüli, visszautasíthatatlan táplálékként értékelik a pontyok. Hatásosan alkalmazható mind hideg, mind meleg vízben is, az év egész részében! Különösen ajánlott természetes vízen, mint pl. a Balaton, de máshol is kiemelkedően működik. A paszta felhasználásnak több eredményes módja is van.
Sikeres tippek!
1. A legegyszerűbb módon, gyurmázzuk rá a kedvenc csalinkra (pelletünkre vagy bojlinkra, de akár kukoricára is rágyúrhatja!). A vékony rétegben felvitt puha anyag, folyamatos, intenzív oldódása révén felgyorsítja, felturbózza a csali vonzerejét. Nagyon intenzív illata, hamar magára vonja a halak figyelmét.
2. Bojlis horgászatok során, a legritkább esetben használnak etetőkosarat. De bizony a csali gyakorta nem nyújt elég vonzerőt, még egy előkészített (feletetett) terepen sem. Kell még valami, amely a csali közelébe húzza a halat. Ez a paszta normál ólomra is, de az újonnan kapható paszta ólmokra meg különösen könnyen rágyúrható. A folyamatosan oldódó intenzív anyag már kellő csáberőt biztosít. A közelében túrkáló hal azonban csak a horgon talál nagy, finom falatot, eltelni, jóllakni a pasztával nem tud. „Csak” az étvágyat és a kapókedvet fokozza!
3. Vannak időszakok, amikor egyszerűen semmivel nem lehet halat fogni. Látjuk, tudjuk, hogy ott vannak az etetésen a halak, de szinte lehetetlen kapásra bírni őket. Ekkor kizárólag a legpuhább, legfinomabb csalik jöhetnek csak számításba! A paszta önálló horog csaliként is bevethető. No, de hogyan? Egy kis segédeszközre van szükség. Több cég kínál különböző paszta spirált vagy speciális tüskét, amelyre rágyúrva, hajszálelőkére kötve, könnyedén bevethető. A víz hőmérsékletétől és pasztagolyó nagyságától függően 20-60 percig működő nagyon attraktív csalit kapunk. A közelébe érkező hal egy finom illat és csali felhőt talál (ugyanis oldódás közben felhősít), amelybe bele kell, hogy „harapjon”. Egy biztos, önállóan is, nem egyszer mentette meg a horgászatunkat, és adott nem hétköznapi méretű halakat!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.