Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Kordánál azt szeretnék, hogy a minőségi pontyhorgászat bárki számára elérhető legyen, ezért megalkották a Basix névre keresztelt termékcsoportjukat. Ez a széria magába foglal szinte mindenféle kiegészítőt, ami a pontyhorgászathoz szükséges, viszont ami ennél is fontosabb, a célközönségnek a Korda kimagasló precizitását és szakértelmét kínálja, megfizethető áron!
A Korda Basix Tackle Box a világ egyik legnépszerűbb, prémium szerelékes dobozának, az eredeti Korda Tackle Box-nak a „kistesója”, közel azonos minőséggel, de jóval kedvezőbb árszabással!
Ezt a praktikus kiegészítőt úgy tervezték, hogy rengeteg tárolási lehetőséget kínáljon az összes aprócikknek, amire a szerelékek, előkék készítése során szükségünk lehet. Sőt, nem csak egyszerűen helyet és rendezett tárolást / szállítást biztosít, hanem jelentősen le is egyszerűsíti a horgász dolgát, hiszen a segítségével tökéletesen rendszerezhetők a különféle eszközök, apróságok, amiknek ebben a dobozban mindig meglesz a pontos helye, minden kéznél lesz, amikor szükség lesz rá! Ütésálló, strapabíró műanyagból készül, áttetsző fedéllel, hogy bele lehessen látni. A fedél teteje tartalmaz egy skálázott centit, amely lehetővé teszi a szerelékek, előkék pontos mérését. A tudatos tervezést dicséri, hogy két külön zárható résszel van rögzítve, hogy a szállítás során ne tudjon kinyílni. A Basix Tackle Box fedelének belsejében 21 különféle méretű, külön zárható rekesz található, amelyek tökéletesen alkalmasak olyan kisebb tárgyak tárolására, mint például ólomklipszek, stopperek és forgók. A doboz belsejében két nagy rekesz került kialakításra, rögzített elválasztókkal, amelyek kiválóak a kissé nagyobb szerelék eszközök, tekercsek, fűzőtűk és hasonlók elhelyezésére. Mindezek mellett kivehető szerelék tárolót is tartalmaz, amely akár nyolc előre megkötött előke tárolását teszi lehetővé, sőt ez alatt van egy másik hosszú tároló rész is!
Zseniálisan megtervezett, minőségi horgász doboz, biztosak vagyunk benne, hogy aki bizalmat szavaz neki, annak hamar a kedvencévé válik!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.