Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Íme, az EcoFlow 160W Solar panel! Ennek napelemes technológiának köszönhetően gazdaságosan és hatékonyan tölthetők az USB-eszközök a vízparton. A kompakt összecsukható kialakítással és masszív, időjárásálló külsővel ez a modell könnyen használható és szállítható, legyen szó túrázásról, kempingezésről vagy horgászatról.
- Hordozható és önhordó
- Intelligens napenergia
- Tartós, IP68 vízálló minősítéssel
- Egyrészes összecsukható kialakítás
Hordozható és összecsukható
Az EcoFlow 160W-os napelem hordozható, összecsukható, és kompakt, a súlya mindössze 7 kg. Kempingezéstől a szabadtéri tevékenységekig nyissa szét a napelemet, és kezdje el a napenergia felhasználását másodpercek alatt.
Intelligens napenergia
Az EcoFlow 160W-os napelem úgy lett tervezve, hogy a nap bármely szakában maximális energiát nyújtson amikor egy EcoFlow töltőállomással van összekapcsolva. A napelemes töltés úgy lett kialakítva, hogy gyorsan és hatékonyan töltse fel a készülékünket, hogy minél előbb használatra fogjuk.
Tartós, por és vízálló
Az EcoFlow 160W-os napelem IP67 osztályú por- és vízálló tulajdonságokkal rendelkezik, aminek köszönhetően ideálissá teszi szabadtéri tevékenységekhez, pl. kempingezéshez és túrázáshoz. Az ETFE filmréteg extra védelmet nyújt az ultraibolya sugárzás ellen, így meghosszabbítja a termék élettartamát.
Kitámasztható táska
Védelmet nyújt a napelem számára szállítás közben. A hordtáska kitámasztható állványként is funkcionál, ami lehetővé teszi, hogy a napelemet bármilyen irányban elhelyezze, így több napelemet is zavartalanul összekapcsolhat.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.