Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
Megérkezett az Inspire ülőalkalmatosságok új generációja, ami maximális kényelmet, tartósságot és praktikumot garantál, így a horgászok minden igényét kielégíti! Íme, a Prologic Inspire Relax! A fotel külső borítása MCP vászonból készült, ami nem csak vízálló és lélegző, hanem rendkívül tartós, strapabíró is egyben. Sőt, az sem egy mellékes szempont, hogy remekül néz ki. A kartámasz Air-Tex lélegző huzatot kapott, amely növeli a szellőzést, ezzel megakadályozva a hőmérséklet kényelmetlenné válását és a beizzadást. Az ülőfelület, valamint a háttámla is igazán kényelmes kialakítású, egyből érezhetően megfelelő támaszt nyújtanak a szükséges helyeken. A puha neoprén párna kiemelten kényelmes támasztékot biztosít a fejnek. Az állítható lábainak, illetve nagyméretű billenő sártalpainak köszönhetően minden körülmények között stabilan felállítható, elhelyezhető.
A Inspire Relax fotel főbb méretadatai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Megérkezett az Inspire ülőalkalmatosságok új generációja, ami maximális kényelmet, tartósságot és praktikumot garantál, így a horgászok minden igényét kielégíti! Íme, a Prologic Inspire Relax! A fotel külső borítása MCP vászonból készült, ami nem csak vízálló és lélegző, hanem rendkívül tartós, strapabíró is egyben. Sőt, az sem egy mellékes szempont, hogy remekül néz ki. A kartámasz Air-Tex lélegző huzatot kapott, amely növeli a szellőzést, ezzel megakadályozva a hőmérséklet kényelmetlenné válását és a beizzadást. Az ülőfelület, valamint a háttámla is igazán kényelmes kialakítású, egyből érezhetően megfelelő támaszt nyújtanak a szükséges helyeken. A puha neoprén párna kiemelten kényelmes támasztékot biztosít a fejnek. Az állítható lábainak, illetve nagyméretű billenő sártalpainak köszönhetően minden körülmények között stabilan felállítható, elhelyezhető.
A Inspire Relax fotel főbb méretadatai:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.