Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
""
A 6 lábú Nash ágy azoknak való, akik a hagyományosabb hálózsákokat kedvelik. A feszes gumis és szövet támasz biztosítja a maximális kényelmet, míg mikroszálas matrac a hőszigetelésért felel. Elegáns, dombornyomott Nash logóval ellátva.
A megnövelt zsanéros szerkezet lehetővé teszi a könnyű szállítást. Hálózsákkal az ágyon, két feszítőpánt biztosítja hogy mindig laposra csukható legyen az ágy. Az innovatív egyérintéses lábállító szerkezet könnyű beallítást tesz lehetővé. A gumis fülek lehetővé teszik az opcionális extra párna rögzítését az ágyhoz.
Méret:
- hossz: 198 cm
- szélesség: 75 cm
- magasság: 32-39 cm
- súly: 9,2 kg
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
""
A 6 lábú Nash ágy azoknak való, akik a hagyományosabb hálózsákokat kedvelik. A feszes gumis és szövet támasz biztosítja a maximális kényelmet, míg mikroszálas matrac a hőszigetelésért felel. Elegáns, dombornyomott Nash logóval ellátva.
A megnövelt zsanéros szerkezet lehetővé teszi a könnyű szállítást. Hálózsákkal az ágyon, két feszítőpánt biztosítja hogy mindig laposra csukható legyen az ágy. Az innovatív egyérintéses lábállító szerkezet könnyű beallítást tesz lehetővé. A gumis fülek lehetővé teszik az opcionális extra párna rögzítését az ágyhoz.
Méret:
- hossz: 198 cm
- szélesség: 75 cm
- magasság: 32-39 cm
- súly: 9,2 kg
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.