Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
A már jól ismert Deluxe Rod Pod, extrém stabil, nagyméretű bottartó állvány továbbfejlesztett verziója!
Legnagyobb előnye, hogy az erős szerkezete ellenére is rendkívül gyorsan, egyszerűen, másodpercek alatt felállítható és a gyorszároknak köszönhetően a terepviszonyokhoz könnyen igazítható.
Az első lábakon két-, a hátsó lábakon csupán egy teleszkóp rendszer lett beépítve, ezzel növelve a stabilítást. A rod pod beállíthatósága ezzel egyszerűsödött anélkül, hogy a legnagyobb terep egyenetlenségek problémát okoznának. A kereszttartók teleszkóp nélküliek, rendkívül masszívak és erősek lettek, kizárva a billegés lehetőségét.
Tulajdonságok:
- Kivitel: hárombotos
- Hossz: 85-118 cm
- Kereszttartó szélesség: 60 cm
- Kereszttartó magasság: 32 cm
- Első láb: 34-70 cm
- Hátsó láb: 39-64 cm
- Szállítási méret: 89x 20x14 cm
- Párnázott hordozó táska
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A már jól ismert Deluxe Rod Pod, extrém stabil, nagyméretű bottartó állvány továbbfejlesztett verziója!
Legnagyobb előnye, hogy az erős szerkezete ellenére is rendkívül gyorsan, egyszerűen, másodpercek alatt felállítható és a gyorszároknak köszönhetően a terepviszonyokhoz könnyen igazítható.
Az első lábakon két-, a hátsó lábakon csupán egy teleszkóp rendszer lett beépítve, ezzel növelve a stabilítást. A rod pod beállíthatósága ezzel egyszerűsödött anélkül, hogy a legnagyobb terep egyenetlenségek problémát okoznának. A kereszttartók teleszkóp nélküliek, rendkívül masszívak és erősek lettek, kizárva a billegés lehetőségét.
Tulajdonságok:
- Kivitel: hárombotos
- Hossz: 85-118 cm
- Kereszttartó szélesség: 60 cm
- Kereszttartó magasság: 32 cm
- Első láb: 34-70 cm
- Hátsó láb: 39-64 cm
- Szállítási méret: 89x 20x14 cm
- Párnázott hordozó táska
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.