Közeleg, pontosabban már itt is van a nyakunkon a „napszemüveg szezon”! Talán ez az egyik olyan fontos kiegészítő, amit egy horgásznak - főleg a nyári időszakban - nem szabad figyelmen kívül hagynia. Nem lehet elégszer említeni a szem védelmének fontosságát - a jó napszemüveg kérdése jóval több, mint egy divatcikk viselése vagy mellőzése! Az sem véletlen, hogy a híradások is - minél közelebb kerülünk az igazi nyárhoz - egyre többet foglalkoznak az UV sugárzási adatokkal, a veszélyre való figyelmeztetéssel. Kínálatunkba most olyan napszemüvegek kerültek fel, amik igényes, modern, sportos megjelenésük mellett kimondottan vízpartra tervezettek, azaz a horgászok igényeihez lettek hangolva.
Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az egyik legsokoldalúbb kétbotos bottartó készlet a kínálatban, mely praktikus táskával együtt kapható!
Könnyű és kompakt, így tökéletesen megfelel a rapid horgászatokhoz is. Ebben a készletben 2 db, 25 cm széles kereszttartó, valamint 2 db, 40 cm-es menetes leszúró található. A leszúrók teleszkópos rendszerűek, így hosszuk megnövelhető, ez esetben akár 60 cm-re is!
A csúcsminőségű alumínium termék minden eleme metálkék felülettel rendelkezik, a leszúrók pedig extra erős hegykiképzéssel rendelkeznek, így könnyen földbe csavarhatók. A szár gyors és könnyű állíthatóságát csatos csatlakozó biztosítja. A kereszttartókon kontracsavar található, amellyel praktikusan, gyorsan beállíthatók a bottartó fejek állása.
Csomag tartalma:
- 2 db teleszkópos leszúró
- 2 db kereszttartó
- 1 db táska
Tulajdonságok:
- Szélesség: 22 cm
- Magasság: 40 - 60 cm
- Anyaga: alumínium
- Szín: kék
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az egyik legsokoldalúbb kétbotos bottartó készlet a kínálatban, mely praktikus táskával együtt kapható!
Könnyű és kompakt, így tökéletesen megfelel a rapid horgászatokhoz is. Ebben a készletben 2 db, 25 cm széles kereszttartó, valamint 2 db, 40 cm-es menetes leszúró található. A leszúrók teleszkópos rendszerűek, így hosszuk megnövelhető, ez esetben akár 60 cm-re is!
A csúcsminőségű alumínium termék minden eleme metálkék felülettel rendelkezik, a leszúrók pedig extra erős hegykiképzéssel rendelkeznek, így könnyen földbe csavarhatók. A szár gyors és könnyű állíthatóságát csatos csatlakozó biztosítja. A kereszttartókon kontracsavar található, amellyel praktikusan, gyorsan beállíthatók a bottartó fejek állása.
Csomag tartalma:
- 2 db teleszkópos leszúró
- 2 db kereszttartó
- 1 db táska
Tulajdonságok:
- Szélesség: 22 cm
- Magasság: 40 - 60 cm
- Anyaga: alumínium
- Szín: kék
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.