Sok különleges eseménnyel és nagyon pozitív történéssel indult számomra a 2024-es év. Egy hosszú, de nagyon tartalmas tél után már alig vártam, hogy újra vízparton legyek és hódolhassak szenvedélyemnek. Már a szokásosnál is korábban a Balaton partján találtam magam, február végén már szerettem volna megfogni az év első pontyait, ami szerencsére sikerült is. Ezen fellelkesülve, amikor csak tudtam, a vízparton töltöttem az éjszakát és ennek hamar meg is lett az eredménye…
Sokan vannak, akik horgászpályafutásukat spiccbottal a kézben kezdik, majd ahogy komolyabb zsákmányra vágyik a pecás, úgy kerül háttérbe az orsó nélküli bot. Ennek oka, hogy a nagy halakat elsősorban orsós bottal lehet megfogni. Vagy mégsem? A modern gyártástechnológiának és a különleges alapanyagoknak köszönhetően immár rendelkezésre állnak olyan hosszú spiccbotok, melyek ámulatba ejtően erősek, így aztán alkalmasak arra, hogy akár több 10 kilós halakat is legyűrjünk a segítségükkel!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Ami már első ránézésre is látszik, hogy a fej különleges borítást kapott. A bársonyos tapintású anyaggal borított fejre helyezve garantáltan nem karcolódik a bot és nem sérül meg a zsinór sem! A másik érdekessége, ami csak kézbe véve tűnik fel, hogy a fej fémből, egészen pontosan alumíniumból készült. Miért jó ez? Egyszerű, mert örök életre szól! Nem törik, nem hajlik, és még csak az anyag sem fog a napfény hatására néhány év alatt elöregedni. Ha nem veszítjük el, soha többé nem kell fejet venni!
A nevéből már sejteni lehet, hogy milyen célt szolgál ez a fej: kapás esetén a lehető leggyorsabban le lehessen emelni róla a botot és be lehessen vágni. Ennek a „követelménynek” maximálisan megfelel. Az egyik oldala kellően magas ahhoz, hogy a hal ne ránthassa le róla a botot, a másik oldala pedig enyhén fölfelé tart, így abban az irányban sem csúszhat le a bot róla. A menetes rész fölött a zsinórnak egy határozott bemélyedéssel biztosítunk szabad mozgást, amely a nyeletőfékes orsó használata során különösen hasznos, hiszen így a bottest nem fogja a fejhez szorítani a zsinórt, amelyet a legóvatosabb hal is (így már) ellenállás nélkül húzhat le az orsó dobjáról, amíg be nem vágunk! Ideális választás horgászversenyeken is. A menetes részen egy alátét is található, amivel a fej jól fixálhatóvá válik, így nem fog használat közben elforogni. A fej kétféle kivitelben érhető el. A kék a nappali, míg a fekete elsősorban az éjszakai horgászathoz készült. Hogy mitől éjszakai a fekete színű fej? Attól, hogy a csomagba került egy hajlított lemez, melyre fejlámpát (opcionális kiegészítő) lehet csíptetni. Ezt a lámpát tetszőleges irányba lehet állítani, így bármilyen helyzetben áll a spicc, meg lehet vele azt világítani.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.