Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A MONSTER termékcsalád tagjai nem a kellemes, emberi orr számára élvezhető illatokról híresek, viszont fogósságuk megkérdőjelezhetetlen! A csalik és etetőpelletek mellett egyértelmű, hogy aroma formában is megtalálható ez a termékcsalád a kínálatunkban.
A büdös, fűszeres ízvilágot magában foglaló MONSTER termékcsalád aromája PVA-barát sűrű folyadék, amely a bojlis és a method feeder horgászok számára is jó választás lehet. Különlegessége, hogy ez a termék nem csupán aroma, hanem olyan természetes kivonatok egyvelege, mely bővelkedik az értékes tápanyagokban és étvágyfokozókban.
Használata roppant egyszerű, hiszen az adagoló flakonból egy mozdulattal a megtöltött kosárra vagy éppen a „bag”-be lehet juttatni. Mivel sűrű, tömény aromáról van szó, egyértelmű, hogy a fenéken fejti ki a hatását és sokáig az etetőanyag vagy pelletek közelében marad.
Hatféle fogós változatban kínáljuk: a Vajsav & Tengeri rák N-butyric és rák ízét hordozza, méghozzá barna színben, a Fűszeres máj penetráns, fűszeres, májas jellegű piros színű aroma. A Máj & Vér brutál erős májas, véres ízű és illatú, színe vérvörös, a Tintahal & Áfonya intenzív tintahal és áfonya ízű és illatú, színe rózsaszínű, a Vörös Lazac erősen halas, lazac ízű és illatú, színe vörös, a Hot Mangó csípős, mangó ízű és illatú, színe narancssárga.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.