Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A TTX - kukoricapogácsa a leggyakrabban használt adalékanyag, ami megfordul a horgászboltok polcain. Ez a kukoricaolaj préselése után fennmaradt melléktermék fantasztikusan erős kukorica ízt hordoz magában. A Haldorádó TTX közepesen nagy darabokra „törve” kerül a felhasználók elé. A kukoricapogácsát leggyakrabban vízzel, vagy aromával öntjük fel, majd hagyjuk, hogy a nagyobb darabok is teljesen szétázzanak, és alkalmassá váljon a pép arra, hogy száraz etetőanyagunkhoz téve beállítsuk annak nedvességtartalmát. 3 kiló száraz etetőanyaghoz kb. 0,5-1 kilónyi TTX a megfelelő adagolás. Ha a TTX-et folyékony aromába áztatjuk, garantáltan jelentősen megnő az aroma hatásának tartóssága. 1 tasak TTX-hez 1 liter folyadékot öntsünk minimum, hogy 20-30 perc alatt kellően felpuhulhasson. Ha kevesebb vizet teszünk hozzá, akkor akár önmagában is használható, vagy szemes takarmány bejuttatása során kötőanyagként használható. Elsősorban ponty horgászatánál van jelentősége, de a keszeges kajákat is kisimítja és egyenletesebbé teszi a kukoricapogácsa.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A TTX - kukoricapogácsa a leggyakrabban használt adalékanyag, ami megfordul a horgászboltok polcain. Ez a kukoricaolaj préselése után fennmaradt melléktermék fantasztikusan erős kukorica ízt hordoz magában. A Haldorádó TTX közepesen nagy darabokra „törve” kerül a felhasználók elé. A kukoricapogácsát leggyakrabban vízzel, vagy aromával öntjük fel, majd hagyjuk, hogy a nagyobb darabok is teljesen szétázzanak, és alkalmassá váljon a pép arra, hogy száraz etetőanyagunkhoz téve beállítsuk annak nedvességtartalmát. 3 kiló száraz etetőanyaghoz kb. 0,5-1 kilónyi TTX a megfelelő adagolás. Ha a TTX-et folyékony aromába áztatjuk, garantáltan jelentősen megnő az aroma hatásának tartóssága. 1 tasak TTX-hez 1 liter folyadékot öntsünk minimum, hogy 20-30 perc alatt kellően felpuhulhasson. Ha kevesebb vizet teszünk hozzá, akkor akár önmagában is használható, vagy szemes takarmány bejuttatása során kötőanyagként használható. Elsősorban ponty horgászatánál van jelentősége, de a keszeges kajákat is kisimítja és egyenletesebbé teszi a kukoricapogácsa.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.