Gébes gondolatok

Gébes gondolatok

Gébek. Kicsi, furcsa küllemű, ormótlan fejű, dülledt szemű és jókora szájú halak, csillapíthatatlan étvággyal, nagy szaporasággal és elképesztő alkalmazkodóképességgel. Talán nem túlzás azt állítani, hogy jelenleg ők uralják a Dunát.

Aligha létezik olyan dunai horgász, aki ne fogott volna valamilyen gébet, vagy legalább ne hallott volna róluk. Az ellenük való védekezés szinte lehetetlen, hacsak nem egy tenyeres csali-kárásszal keressük a sok türelmet igénylő harcsákat, vagy a felszín közelében kínáljuk fel a csalit, legyen az virgonc giliszta, szagos csontkukac, ínycsiklandozó kenyérbél vagy műlégy, wobbler, körforgó villantó. A folyóvízi felszín ugyan sokat elárul a halak mozgásáról, jelenlétéről, de az esetek többségében nem igazán nyerő pálya, kivéve, ha a küszök aprítása vagy a pergetés a cél (például pancsoló balinokra, alkonyati-esti „verető” süllőkre). Akár békéshalak, akár ragadozók horogra kerítéséről van szó, a jó öreg Dunában bizony a fenék közelében érdemes keresgélni.

Gébek tonnáit rejti a Duna

Igen ám, de ott vannak a kis mitugrász gébek is. Hogyan, mi módon kerültek oda, mikor bukkantak fel, és miért terjedtek el ennyire? Gébeink zömének származási helye a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tenger szegélyvidéke, illetve az e tengerekbe ömlő folyók alsó szakasza, torkolati része, ahol a partközeli, sekélyebb részeken élték-élik világukat a többnyire félsós (brakk-) vízben.

Aztán egy szép napon fogták magukat, felkerekedtek, átverekedték magukat kisebb-nagyobb akadályokon, hogy meghódítsák az addig ismeretlen területeket. Nehéz elképzelni ezekről a kis töpörtyűkről, hogy száz és száz kilométereket tettek meg ugrándozva folyásiránynak felfelé (esetleg később lefelé, akárhova, ahol még szabad helyet találtak). Elképzelhető, hogy illegális telepítésekkel, véletlen behurcolásokkal, vagy a nagyobb, tengerjárásra is alkalmas hajók ballasztvizébe került apró ivadékokkal történt a „fuvar”, ezzel könnyen, erőfeszítés nélkül megtéve rövid időn belül akkora távolságokat, amennyit „önerőből” legfeljebb évek (évtizedek) alatt tehettek volna meg. A hajós utazásról még annyit, hogy a csöppnyi, átlátszó ivadékok még viszonylag könnyebben úszkálnak (vagy inkább sodródnak) vízközt, nem egy esetben találtam a lebegő moszatcsomókban meglapuló, alig 1-1,5 cm-es „potyautas” apróságokat. Lehet, hogy ilyen, moszatba „csomagolt” géb-porontyok kerülhettek be némelyik óceánjáró gyomrába, ezzel eljutva nemhogy az ausztriai, németországi Duna-szakaszra, de még a tengerentúlra is (az észak-amerikai Nagy-tavakban is felfedezték egyik-másik faj - például a kerekfejű géb - jelenlétét már az 1990-es évek elején). Sodródás ide - utazás oda, a gébek alapvetően fenéklakók, jellegzetes, összenőtt hasúszóikkal könnyen megállják helyüket nem csak a sebesebb sodrásban, hanem a szinte függőleges sziklaoldalakon is.

Tapadókorongszerűen összenőtt hasúszók - feltűnő ismérve a Dunában nyüzsgő gébeknek

Más oldalról megközelítve, gyors elterjedésük talán rendkívüli szaporaságuknak köszönhető, a sorra felnövekvő új nemzedékeknek nyilván hamar kellett még üres, gébmentes területeket szerezniük. Viszonylag rövid (4-5 évnél valószínűleg nem hosszabb) életük sem akadály, az évekig tartó vándorlás során az egymást követő generációk „lépnek” tovább.

Bárhogy is kerültek a Duna hazai szakaszaira (meg följebb is), itt vannak, együtt kell élni velük, lassan nem telhet el úgy egy átlagos dunai horgászat, hogy ne kéredzkedjenek fel a horogra. És noha feltehetően a gébek is közrejátszhattak nem egy halfaj (például a selymes durbincs, a fenékjáró küllő) előfordulási gyakoriságának csökkenésében, feltűnt nekem, hogy még a gébek is egymás konkurenseivé váltak, az életrevalóbb fajok kiszorították a gyengébbeket.

Hol vannak már a valaha százával nyüzsgő fenékjáró küllők?
A selymes durbincs állománya sem a régi, ahol régen többesével lehetett fogni, ott ma jószerivel csak géb kerül a horogra

A legsérülékenyebbnek az aprócska, Magyarországon egyébként már a XIX. század végén felbukkant tarka géb (Proterorhinus marmoratus) bizonyult, legalábbis ahol bő egy évtizede kizárólag ez a kis gébet találtam meg dunai horgászataim során, ott ma gyakorlatilag írmagja sem maradt (annak idején az Újpesti-öbölben szép állománya volt). Talán kis testmérete vált hátrányává a versengésben (a hímek sem nőnek 8-10 cm-nél nagyobbra, nőstényeik csupán feleekkorák), én mindenesetre évek óta nem láttam egyet sem. Hengeres teste márványozott, szürkés-barnás árnyalatú, mint a gébek színe általában, de az orrnyílásainál lévő pici csövecskék könnyen felismerhetővé teszik már egészen kicsi kortól.

Íme, a tarka géb. Saját fotóm nem lévén, inkább lerajzoltam
Tarka géb-portré, a jellegzetes csövecskékkel az orrnyílás tájékán

Szóval a kis tarka géb hamar „feladta”, amikor szembetalálkozott a nála jóval termetesebb és sokkal nagyobb szájú békafejű gébbel (Neogobius kessleri). 1996 decemberében fogtam az első „békást”, akkor még eléggé tévesen „cifra kölöntének” véltem (pedig tudhattam volna, hogy a kölöntének még pikkelye sincs, sem „tappancsosan” összenőtt hasúszói), de a következő évben (amikor már legalább tucatnyit fogtam belőle) fény derült a nem túl szép külsejű hal pontos mibenlétére. Nos, dióhéjban, és a halhatározók kissé száraz leírásait mellőzve, ez a hal bizony erősen békafejű. Lapos fejére mintha ráléptek volna, szúrós pillantású szemei egészen a fejtetőn helyezkednek el, barlangnyi szája mindent elnyel, ami csak befér rajta, nyilván a szerencsétlen tarka gébeket is.

Békafejű géb
Hát, nem valami megnyerő ez a busa fej
Szája hatalmas, talán a legnagyobb a hazai gébek között

Márványos, terepszínű, sötét árnyalatú teste hengeres, uszonyai feltűnően tarkázottak, bordó-barna-sárga-feketés színekben pompáznak, valamelyest csökkentve e hal rútságát. Néhány éve még gyakrabban, tucatszámra akadt horogra, manapság sokkal ritkábban találkozom vele. Lomha egy jószág, különösen a kiadósabb falatokra (giliszta, halszelet) bukik, az esetek nem kis részében észrevétlenül, meg sem moccintva a bot spiccét. Előkerülhetnek az öblökből is, de a húzósabb sodrásban is meglapulnak a sziklák közt. Télen (éjszaka is) meglehetősen aktív, sőt mintha a hűvösebb idők beköszöntével több akadna belőle a horogra, gyakorta menyhalazás közben, halszeletre.

A téli-éjszakai menyhalazás „járulékhala” a Dunán
Fiatal békafejű géb

A folyami géb (Neogobius fluviatilis) viszonylag „újabb” jövevény, ha annak lehet nevezni, ugyanis a Balatonból meglepően nagy számban került elő még a 70-es években (pár éve én is fogtam belőlük a partszélek, mólók kövezése közelében), később megtalálták más álló- és folyóvizeinkben, többek közt a Dunában is. Első dunai folyami gébemet 2003 nyarán csaltam horogra. Színe sokkal fakóbb az előző két fajénál, teste is hosszúkásabb, feje-szája kisebb. A Dunán eddig inkább a homokos-sóderos medrű, nyugodtabb, lassúbb áramlású részeken találkoztam velük, de csak hébe-hóba. Sohasem tapasztaltam tömeges jelenlétét.

Folyami géb a Dunából, illetve…
… a Balatonból
A folyami géb feje-szája kisebb, az étvágya azonban neki is hatalmas

Nem is lenne nagyobb baj, ha csak a fent említett fajokkal lenne dolgunk. Nem sok vizet zavarnak. Egyikből sincs túl sok, állományuk stagnál, sőt itt-ott csökkent, „beilleszkedtek” a „bennszülött” halak közé. Egyik évben kicsit többet, máskor kevesebbet lehet fogni belőlük, a tarka géb pedig gyakorlatilag eltűnt ott, ahol teret hódítottak az erősebb rokonok. Elképzelhető, hogy az idejük javarészét a fenék közelében töltő ragadozó halak (harcsák, süllők, menyhalak) gondoskodtak az egyensúly fenntartásáról, azonban van egy géb faj, amelyik túltett a többieken az életben maradás és a szaporodás terén. Ez a géb, a feketeszájú vagy kerekfejű géb (Neogobius melanostomus), hihetetlen mértékben özönlötte el a többé-kevésbé már elfoglalt területeket, sikerrel meghódítva azokat. Még a békafejű gébeket is háttérbe szorította.

Íme, a legtömegesebb, a legszaporább, a legszemtelenebb géb, a kerekfejű géb
Hátúszóján a fekete folt egyértelmű faji bélyeg

Az első kerekfejűt 2003 őszén fogtam, feltűnt fekete foltja a hátúszóján, ami csak erre a hazai gébfajra jellemző. Csak a következő évben derítettem ki a számomra addig teljesen ismeretlen hal nevét, a „kerekfejű” magyar jelző valamelyest rámutat egyik külső tulajdonságára, a „feketeszájú” név (amit a faj tudományos elnevezése - melanostomus - is kifejez) már kevésbé egyértelmű számomra, hiába nézegettem ajkait, szája belsejét. Én azonban egyszerűen csak „gébnek” hívom (máshogy is szoktam emlegetni, de azt nem illik leírni).

A kerekfejű géb feje, hát… nos… kerek
Szája nem valami fekete, de sajnos elég nagy a mohó zabáláshoz

Robbanásszerű elszaporodását jól mutatja, hogy 2004-ben és 2005-ben együttvéve már több mint ezret (!) fogtam ki, akárhová is dobtam a szinte bármivel felcsalizott horgot. Mondhatni, páratlanul sokoldalú, lenyűgözően életrevaló, „tappancsára esett” halacskát „tisztelhetnénk” benne, ha nem lenne ennyire szemtelen. Gyakorlatilag csak akkor nem kap horogra, ha nem dobunk a vízbe, vagy ha fizikai akadályba ütközik a mohón táruló gébszáj a csali méretét illetően (túl nagy), bár fogtam már a testesebb halszelet „horogmentes” végébe buldogként csimpaszkodó kerekfejűt, illetve békafejűt. Laposabb fejű, mérséklődött egyedszámú rokonával szemben ez a kis vakarcs egyáltalán nem szándékozik megritkulni, bár a tavalyi, áradásokban bővelkedő évben mintha ritkábban tömte volna magába a csalit. Lehet, hogy a zavarosan hömpölygő, felduzzadt Duna nem volt ínyükre?

Ha ilyen magas a víz, a gébek meglapulnak
Jelenleg a kerekfejű géb a leggyakoribb faj a Dunán. Megfigyelhető a színbeli változatosság, de az a bizonyos fekete folt mindegyikük hátúszóján megvan

Mi lehet a sikere ennek a fajnak? Testmérete nem haladja meg számottevően a többi gébét (bár előfordult, hogy virsli méretű akadt a horogra), élőhelye is azonos a többi gébével. Igaz, a sziklásabb részeket jobban kedveli, az egyöntetűen homokos-netalán iszapos aljzaton (pl. öblökben) sokkal kevesebbel akadtam össze. De ha talál magának fedezéket, ahol meghúzódhat (kagylóhéj, néhány bedobott konzervdoboz, tégla, sitt-törmelék is megteszi), ott új kolóniát alapít, kiszorítva a tarka, a békafejű és a folyami gébet egyaránt. A zavaros, szennyezettebb befolyásoknál sem jellemző, vagy legalábbis nem gyakori. A szutyokban bővelkedő Ördög-ároknál egyet sem láttam.

Ez már öreg bestia a javából! Ha ponty lenne, 10 kiló felett járhatna…

Szaporább lenne, mint a többi géb? A lerakott ikrák (vagy az ikrázások) száma több, esetleg a szaporodási időszak hosszabb? Én az utóbbira tippelek, tavasz végén, egész nyáron erősen beikrásodott nőstényeket fogtam, már a fiatal (4-5 cm-es) nőstények hasa is feszült a nagy szemű ikráktól. Hiába képes egy kifejlett békafejű géb egyben lenyelni egy ilyen kicsi kerekfejű „anyagébet”, ha számolatlan testvére állhat be helyére. A hímek sem csinálnak nagy ügyet a „leánykérésből”, vígan vállalnak több partnert is, az erősebb hímek több ikrát és ivadékot képesek megvédeni (a poligámia elég gyakori jelenség a gébek körében). A szaporodásra kész „apajelöltek” megdöbbentő módon megváltoznak, színük egészen besötétedik (a többi gébfaj hímje is többé-kevésbé hasonló nászruhába öltözik).

Ki hinné, hogy ez egy kerekfejű géb? Pedig a hátúszóján ki lehetett venni az árulkodó foltot

A kerekfejű gébek - mint ahogy a gébek általában - mohók. Rettenetesen falánkak. Egymást félrelökve tülekednek a horog körül, szinte versengenek azért, hogy elsőként magukba tömhessék az ínyencfalatot, akár a kenyeret, sajtot, kukoricát is. Kapásuk heves, rezegtetve rázogatják a botvéget fenekezéskor (teljesen mindegy, mennyire durva a bot, a legkisebb vakarék is jól láthatóan megpöcögteti azt), vagy süllyesztik el sebesen az úszót. Megfigyeltem azt is a partközeli részeken (ahol szemmel láthatóan pattogtak egyik fedezékből a másikba ezek a kis zabagépek), hogy az aljzattól számított 20-30 cm-es távolság sem leküzdhetetlen akadály számukra, követik a falatot idáig is. Talán csak a sötétség beálltával, éjszaka csitul a géb-roham (mintha sejtenék, ajánlatos behúzódniuk rejtekhelyeik védelmébe), de akadnak kivételek.

Néha éjszaka is horogra kerül

Vajon van-e határa a kerekfejű gébek további elterjedésének, szaporodásának? A menyhalak, harcsák, talán még a kősüllők és nemesebb rokonaik gondoskodhatnának az egyensúly beállításáról, de ehhez több, sokkal több (visszaengedett) ragadozóra lenne szükség. Meglehet, a kipusztulófélben lévő nagy tokfélék még hatékonyabb géb-gyérítőnek bizonyulnának - ha lennének. A vízimadarak is nyilván belépnek a „gébelésbe”, ha képesek utánuk kotorászni a sziklák közé. Nem egy alkalommal etettem az egyre szelídebb tőkésrécéket kisebb kerekfejű gébekkel (nyelték, mint a nokedlit), de a parton szívesen bogarászó, dögök után kutató dolmányos varjak, sirályok is örömmel látnak neki az ingyen lakomának, ha éppen találkozom velük.

Teszek azért különbséget géb és géb között. Nálunk a tarka géb jelenleg az egyedüli védett géb, a Dunán viszonylag ritkább folyami gébet, békafejű gébet is visszadobom, ha nincs csalihalra szükségem. A horgon szívósan tartó gébszelet különösen kősüllős mártogatáshoz, tapogatáshoz remek csali, de menyhalazáshoz sem utolsó.

Gébfarokra szívesen kapnak a dunai ragadozók, a mindenütt „kéznél lévő” kerekfejű gébek kapóra jöhetnek rablózás közben

Gébek sokasága cincálja tehát a horgászok idegeit és csaliját évek óta, más megközelítésbe helyezve a dunai horgászatot. Érvényes lenne a tömeges kerekfejű gébre a „Duna törpeharcsája” elnevezés? Ráadásul a törpéhez hasonlóan (állítólag) még a húsa is ízletes, én még nem kóstoltam. Valamiért nem kívánom, pedig szeretem a halat. Amióta gébbel lehetne Dunát rekeszteni, többszörösen megbecsülök minden egyes keszeget, hát még ha valamilyen nemes hal akad a horogra!

De még nincs vége a gébáradatnak, új fajok megjelenése várható…

Tavaly augusztus végén fogtam ezt a furcsa gébet, amelyről…
… eleinte nem tudtam eldönteni, melyik faj volt… utólag derült ki, hogy egy csupasztorkú géb (Neogobius gymnotrachelus) akadt a horgomra

Felhasznált irodalom: Harka Ákos (1997): Halaink
Pénzes Bethen (2004): Halaink
Képek, rajzok, szöveg: Ördögh Máté (bagolykeszeg)

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.